Vállgazd Blog

 Az üzleti szakemberek szerint a vevők komplex "megoldást" szeretnének kapni problémáikra. Ugyanakkor tömegével találunk termékeket, szolgáltatásokat nem kívánt, és nem is használt funkciókkal (gondoljon például saját mobiltelefonjára). Mi a véleménye: ténylegesen igénylik a fogyasztók a komplex kiszolgálást, vagy a gyártók/szolgáltatók "sózzák rájuk" az így drágábbá tehető termékeket/szolgáltatásokat? http://www.piacesprofit.hu/infokomm/laptop_nem_az_ar_a_lenyeg.html
http://www.ipsos.hu/site/2011-az-android-ve-mobil-haszn-lati-trendek-idehaza/

 

Kedves Vállgazd Bloggerek!

Ami ezt a kérdést illeti, emlékezzetek vissza az innovációról tanultakra. Ott elkülönítettünk technológia vezérelt és piacvezérelt innovációt. Előbbi esetében a technológia ismert volt, a piacon kellett bemutatni, „eladni” az újítást, míg utóbbi esetében a fogyasztói igényt ismerték fel egy új termék, szolgáltatási iránt és ahhoz kerestek jó megoldást. A mostani kérdés során is érdemes végiggondolni, hogy vajon melyik esetről lehet szó. A válasz természetesen vegyes, hiszen van, akinek szüksége van minden funkcióra egy mobiltelefonon, számára fontos a teljes termék, míg mások számára inkább az alapszolgáltatások fontosak, de ha megismertetik vele az új funkciókat, igénye támadhat azok újításaira is. Fontos a látens fogyasztói igények felszínre hozása, amely a technológia fejlesztés és a verseny erősítője is.

Természetesen az sem mindegy, hogy milyen eszközről beszélünk, hiszen az egyes eszközök különböző ideig szolgálják tevékenységeinket (autó, telefon, számítógép) és különböző arányban tartalmaznak kézzelfogható terméket és szolgáltatást. Jó meglátás, hogy az autóeladások során számításba veszik a szervizeléssel járó, éveken át munkát adó lehetőségeket is a kereskedők.

Sok termék esetében nehéz és drága különböző tulajdonságokkal bíró típusokat piacra dobni, itt (amennyiben nem jár sok extra költséggel) inkább valóban „belepakolnak” mindent elérhető funkciót, hogy mindenki megtalálhassa benne azt, amit pont ő keres. Az autóknál már gyakrabban találkozunk alapkiszereléssel, luxus-felszereltséggel és a kettő közti számos lehetőséggel, hiszen a vásárlók egy része lényegesen érzékenyebb lehet az árra és nekik is el lehet adni magát az alapmodellt a kiegészítők nélkül, na meg persze utána a szervizszolgáltatást.

Jó meglátás, hogy a szolgáltatások komplex elérését keresik is a vevők, erre egy példa lehet az olyan logisztikai vállalatok esete, akik a megbízójuk által raktározott termék egyszerű tárolása mellett a szállítást, vámkezelést, csomagolást is vállalják. Modern logisztikai cégek már bizonyos gyártási, javítási funkciókat is átvehetnek a megbízó vállalattól, ezzel is bővítve szolgáltatásukat, hiszen addig sem „áll a készlet”, hanem időt és erőforrást spórolnak. Elgondolkodtató az is, hogy gyakran hajlamosak az emberek többet áldozni egy olyan termékért, amelyre igazából nincs is szükségük, amelynek számos pszichológiai és szociológiai oka is lehet...

                                                                         Havran Zsolt

A városi logisztika egyre bonyolultabb problémákat vet fel a közutak mind nagyobb fokú leterheltsége, a városi dugók miatt. Mit gondol: ki kellene telepíteni a pl. Csarnokot, és a hasonló logisztika-igényes létesítményeket a városközpontból? Vagy mi a megoldás?
http://ingatlanmenedzser.hu/iroda/2009/4/20/20090420_elhagyjakaraktarakesipariteruletekbudapes
http://greenfo.hu/hirek/2011/09/23/a-teherfuvarozas-valos-koltsegeivel-kevesbe-szamolunk

 

Kedves Vállgazd Bloggerek!

A városok növekedésével, fejlődésével, a városok szélére, vagy fontos szállítási útvonalra (például városi folyó, vasút) tervezett gyárak, raktárak, telephelyek területét szépen lassan „körbenőtte” a város. Sok helyen átgondolatlan városfejlesztési stratégia, vagy annak teljes hiánya miatt éveken át nem foglalkoztak az ipari területek, kereskedelmi zónák és lakóövezetek megfelelő elkülönítéséről. Minden településnek be kell sorolni a területéhez tartozó összes ingatlant (helyrajzi szám szerint) különböző funkciójú területekbe, többek közt beszélhetünk ipari területről, gksz (gazdasági-kereskedelmi-szolgáltatási) területről, vegyes (kereskedelmi, szolgáltatási és lakófunkciójú) területről, vagy lakóövezetről. A legújabb és legnépszerűbb, KKV-knak meghirdetett EU-s finanszírozású pályázat, a „Telephelyfejlesztések” konstrukció már csak ipari és gksz övezetbe sorolható helyrajzi számon engedi vállalatoknak termelő és szolgáltató funkció fejlesztését, ezzel is igyekezve elejét venni a lakóövezeteket érő zavaró hatásoknak. Számos önkormányzat folyamatosan igyekszik kiszorítani a (gyakran környezetkárosítú, zajszennyező tevékenységgel járó) vállalatokat a település szélére, ahol ipari parkokat alakítanak ki (pályázat útján nyerheti el egy terület az ipari park címet és különböző támogatási-adózási előnyökkel jár a vállalatoknak), vagy ipari területeket jelölnek ki. Természetesen nem akarják teljesen elüldözni a cégeket, hiszen komoly helyi iparűzési adót (HIPA) szednek be tőlük, de fontosnak tartják a lakosság véleményét is. A lakók szempontjából életminőség-befolyásoló kérdés lehet a vállalatok száma, elhelyezkedése és tevékenysége. A vállalatoknak is érdeke a város szélén történő működés, ez esetben megspórolható a körülményes eljutás a telephelyre (szűk utcák, korlátozott forgalom stb) és könnyebben megfelelnek a környezeti és egyéb elvárásoknak mint egy belvárosi telephely esetén.

Megoldást jelenthet a városon kívüli infrastruktúra fejlesztése, a közösségi közlekedés javítása. Az infrastrukturális beruházások mindig hosszú távú és tőkeigényes feladatot jelentenek, amelyek megtérülésére sokat kell várnia minden érintettnek.

A hozzászólások nagy része Budapest-centrikusan állt a kérdéshez és nagyon jó megállapításokra jutottatok. Jók a hozott külföldi példák, nagyon fontos az M0 fejlesztése, a közösségi közlekedés helyzetének javítása, P+R parkolók építése stb. Javaslok olvasásra két civil építészeti, városfejlesztési blogot is: http://urbanista.blog.hu/ és http://varosban.blog.hu/.

Ami a Vásárcsarnokot illeti, teljes volt az összhang: maradjon! Ezzel én is egyetértek és támogatom, nem csak a felhozott jó érvek (belvárosiaknak is lehetőség, valamint turisták) miatt, hanem mert jól elkapott akciókkal sokat spórolhattok, például a földszinti, vagy alagsori „tejtermék-outlet-ekben”. Jó vásárlást! :)

                                                                                   Havran Zsolt

              

 

Kedves Bloggerek!

 

A közelmúltban egy népszerű amerikai talkshow műsorvezető Jimmy Kimmel november 17-ikére meghirdette a második „National Unfriend Day”-t, amely kapcsán arra buzdította nézőit, hogy töröljék azokat a facebookos ismerőseiket, akiket valójában nem vagy csak alig ismernek. A kezdeményezés persze csak egy vicc (https://www.youtube.com/watch?v=OK5cyXac48Y), de a showman néhány érve az effajta barátságok ellen azért megfontolandó. Magam is átfutottam az ismerőseim listáját a Facebookon, és bevallom a 347 barát közül néhány esetben csak bajosan tudtam volna megmondani, hogy tulajdonképpen honnan is ismerem őket (azért hosszas gondolkodás után beazonosítottam a legtöbbet). A sok ismerős között jó pár volt (és néhány jelenlegi) diákom is megtalálható, így néha az is átfut az agyamon, hogy oktatóként vajon kell-e nekem a hallgatók viselt dolgairól ennyi mindent tudnom, és kell-e szembesülnöm egy két keményebb buliban készült fényképpel.

Az talán nem meglepő, hogy egy 2010-es amerikai felmérés szerint az egyetemi hallgatók 95%-a fenn van a Facebookon, az már talán inkább, hogy a tanárok 73%-a is (Roblyer et al., 2010). A kutatás arra is rámutatott, hogy míg a hallgatók nyitottabbak lennének arra, hogy a Facebookot intenzívebben használják az egyetemi kurzusok támogatására, a tanárok azért inkább a „hagyományosabb” kommunikációs formákat kedvelik, pl. az emailt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy valójában nagyon kevés ismerettel rendelkezünk ezen a területen, hisz maga a Facebook is csak 2004-ben jött létre, a kutatások száma ezen a területen pedig még elenyésző.

A Wikipedia valamivel öregebb (2001-ben hozták létre), de a wikipedia társadalmi hatásait vizsgáló kutatások száma is meglehetősen kevés. Neil Waters, a nem túl híres Middlebury College-ban japán történelmet oktató tanár, még 2007-ben azzal szerzett kevéske ismertséget magának (még a Times is írt róla), hogy kijelentette, diákjai felelősek a házi dolgozatokban megjelenő adatok pontosságáért, és a Wikipediát pedig nem fogadja el az irodalomjegyzékek részeként. Waters akkor döntött így, amikor kiderült, hogy az internetes enciklopédia egyik szócikke tévesen azt állította, hogy az egyik legismertebb 18. századi japán konfuciánus filozófus, Ogyu Sorai műveiben támadta volna a Tokugawa-dinasztiát. Azóta hál’ Istennek a Wikipedia szerkesztői kiköszörülték a csorbát, de az eset azt mutatja, hogy egy szűk szakmai területre vonatkozó információk tekintetében a Wikipedia valóban számos pontatlanságot mutathat. Bár a Vállgazd blog hozzászólói mereven elzárkóztak attól, hogy a Wikipédiát egyetemi dolgozatukban felhasználják, jelen sorok írója már találkozott olyan hallgatókkal, akik nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és akár szó szerint is átvettek részletetek egyes szócikkekből (a lebukás esélye, talán mondanom sem kell, ilyen esetekben igen magas). A Wikipediát ettől még persze nem kell kerülni (nem is nagyon lehet, hiszen a Google majd’ mindig az első találatok között említi az oldalt), de érdemes fenntartásokkal kezelni a tartalmát. Azt tanárként is hasznosnak gondolom, ha a szócikkek végén található forrásoknak utánanéztek, illetve azokra építetek, ahogy Borrrzalom, StGary vagy klippan javasolja (már persze, ha nem a People magazin legfrissebb számáról van szó), wikipediás hivatkozást azonban én sem fogadok el. Végül szeretnék egy tévhitet eloszlatni: bármilyen meglepő, még a tudományos írásokban is lehetnek tévedések, hibák, pontatlanságok, így általánosságban elmondható, hogy még a szakmai anyagokat is érdemes kritikusan olvasni. A hozzászólásom első részében hivatkozott Roblyer és szerzőtársai (2010) által írt cikk például mindössze 182 diák és oktató válaszain alapul. Az is valószínű, hogy akik a kutatás keretében hajlandóak voltak egy on-line kérdőívet kitölteni, nagyobb valószínűséggel vannak fenn a Facebookon, mint azok, akik nem vettek részt a felmérésben. Azaz a kutatók eredményei csak erős fenntartásokkal általánosíthatóak, az egyetemi Facebook felhasználók aránya minden bizonnyal alacsonyabb lehetett a leírtaknál.

Szántó Richárd

 

 

Kedves Hozzászólók!

 

 A számos hozzászólást olvasva, az a kép rajzolódott ki bennem, hogy bár elismeritek a távmunka előnyeit, alapvetően nem nagyon dolgoznátok ebben a rendszerben, illetve ha már kipróbáltátok ezt a fajta munkavégzést, nem igazán pozitívak a tapasztalataitok. Úgy érzitek, hogy nehezen osztanátok be az időtöket, féltek a motiválatlanságtól, hiányolnátok a munkahelyi kapcsolatokat és légkört, vagy csak pusztán újszerűnek, megfoghatatlannak tűnik az egész, ahogy azt rotunda írja. Azt gondolom, hogy a „valódi” munkahelyen végzett munka varázsa, ha az egyetem után munkába álltok, idővel azért mérséklődni fog: a munkahelyen végzett munka is monotonná, a főnök vagy a munkatársak pedig néha elviselhetetlenné válhatnak idővel.

Magyarországon a távmunkások aránya híresen alacsony, ahogy azt az fn.hu cikke is állítja, és ebben valószínűleg a fenti ellenérzéseknek is sok szerepe van. A távmunkát sokan tágabban értelmezik, mint a magyar törvényi szabályozás (lényegében ezt idézi a cikk is; ez a definíció egyébként már hét éve érvényben van), de kétségtelen, hogy nem végezhető minden munka távmunkaként (a hazai távmunkások döntően szakértők, műszaki szakemberek és menedzserek, ők teszik ki a távmunkások 2/3-át). A távmunka szerény hazai jelenléte miatt nagyon kevés tapasztalat halmozódott fel ennek kapcsán, ami szintén nehezíti a távmunkában rejlő lehetőségek kiaknázását. Pedig nemzetgazdasági szinten a távmunka előnyei messze meghaladják az előnyöket. A távmunka térnyerésével minden bizonnyal növekedne a vidéki foglalkoztatottság (és ezáltal a leszakadó régiók helyzete is kedvezőbbé válhatna), csökkenne a közúti forgalom, javulna a csökkent munkaképességűek esélyegyenlősége, újabb lehetőségek nyílnának a kismamák számára, és valószínűleg növelné az infokommunikációs ellátottságot is az országban (ezekre az érvekre többnyire ti is rávilágítottatok a hozzászólásaitokban).

Akit részletesebben érdekel ez a téma, és jobban el szeretne mélyedni a lehetséges előnyök és hátrányok mérlegelésében, annak ajánlom Forgács Tamás doktori disszertációját, ami letölthető a Pécsi Egyetem honlapjáról. Aki nem akarja átnyálazni a közel 200 oldalas művet, az a Vezetéstudomány folyóirat novemberi számában olvashat ugyanennek a szerzőnek a tollából egy cikket a témában. Akinek pedig még ennyi ideje sincs – mert mondjuk éppen távmunkában dolgozik – az nézze meg a tavalyi válaszomat a Vállgazd blogon.

Végezetül megjegyezném, hogy a távmunkának van létjogosultsága azt ez a hozzászólás is bizonyítja. Figyelembe véve, hogy ez a poszt a kaliforniai Irvine-ban, Los Angeles egyik elővárosában íródott, minden kétséget kizáróan távmunkának tekinthető.

 

               Szántó Richárd

 

 

 

A kérdés megítélésem szerint arra vezethető vissza, hogy mit várnak a munkahelyen egy kezdő vagy kevés tapasztalattal rendelkező fiatal munkavállalótól. Nem szóltak róla a hallgatók, pedig a legfontosabb kérdés ebből a szempontból a személyiség kérdése. Milyen ember az illető, mennyire ismeri saját lehetőségeit és korlátait, hogyan tud viszonyulni másokhoz. Ha nehéz helyzetbe kerül, tudja-e azonosítani a problémát, és annak okait, és a megoldás megtalálására koncentrál-e vagy sajnálja magát? Tisztában van-e a saját céljaival és kész-e áldozatokat vállalni ezek érdekében? Ez lehet az alapja olyan aranyat érő képességeknek, mint a kitartás, az eltökéltség, az empátia, a másokkal való együttműködési készség.

Ennek tükrében nem az a fő kérdés, hogy az egyetemen aktív-e valaki vagy gyakornokként vállalt-e már munkát. Mindkét irány jó lehet, ha a fenti eredményekhez vezet. Más kérdés, hogy egy jó helyen végzett munka, vagy egy hosszabb külföldi tartózkodás nagyobb eséllyel teszi próbára az embert, és a próbatételek vezethetnek az önismerethez. De egyik sem garancia, csak lehetőség…

Nem világos, hogy a hallgatók látják-e az elméleti tudás szerepét a gyakorlatban. Sulykolják, hogy mindkettő kell, de érveket nem mondanak, hogy miért is. Megítélésem szerint az egyetemen jól elsajátított tudás (például interaktív órákon, otthoni esettanulmány-megoldásokkal stb.) arra ad lehetőséget, hogy ha új helyzetbe kerülünk, ahol nem működnek a rutinok, eredményesek lehessünk. Mennyi idő alatt, milyen megbízhatósággal tudjuk megérteni az új helyzet adottságait, tudjuk-e rendszerezni az új ismereteket, mennyire hatékonyan jutunk el az eredményes munkavégzésig? És mi kell ahhoz, hogy a gyakorlatban sikeresek legyünk? Pontosan ez.

  Az emberiség életminősége szempontjából milyen területen látna szívesen és tartana fontosnak innovációt (új terméket, szolgáltatást, eljárást, szervezeti megoldást)? Miért?

 

Tisztelt Hozzászólók!

A legtöbben az egészségügyben ( pl. Airbear, Miss Johnson, Cshibe), a környezetvédelemben (pl. ito, be.positive) és a szegények felzárkóztatásában (mekfláj, rogerkapitány) látnának szívesen innovációkat. Ez utóbbival kapcsolatban a mezőgazdasági innovációkra hívják fel a figyelmet. Azt gondolom minden egyes hozzászóló felelősségteljesen és fontos dolgot említve kommentelt. sHooligan és hugika8 az űrkutatást is említi, amely valóban nem lépett akkorát előre, mint a főként a hatvanas évek végén a holdra szállás idején várták. Az egészségügyben többen a hazai áldatlan állapotok (pl. várakozási idők) felszámolásának lehetőségét látják az innovációban (tschiki211, Ditke77). Borrrzalom-mal kicsit vitatkoznék, az üzleti szférának is jó üzlet lehet az egészségügy, sajnos abban ellenben igaza van, hogy az államoknak szűkösek a forrásai erre. Többen említik az oktatásban (be.positive, hugika8) az innovációk jelentőségét, amiben nagyon igazuk van, hisz végső soron egészséges és kiművelt emberekkel juthat egy ország előbbre, ha tetszik, lehet versenyképes. vjoci92 kissé szkeptikus és ez némileg érthető, hisz valóban a piaci logika vezérelte világunkban a profit az első a vállalatoknak s nem a magasztos célok, de az állam sokat tehet (például előírásokkal, szabályozással), hogy jó irányba terelje a cégeket. andras91 ennél tovább megy, Ő korlátozna is bizonyos fejlesztéseket, én azért nem lennék ennyire drasztikus. Kalap úr és Cshibe szerint egy összesített árlista kellene, hogy a szereplők tökéletesen tájékozottak legyenek, amire bizonyára a mikróban tanultak is inspirálták őket. Adnánk egy pofont a korlátozott racionalitásnak!

Kiss János

 

 Az innovációt a fogyasztói igények magasabb szintű kielégítéseként határoztuk meg. Ez hogyan egyeztethető össze a tartós fogyasztási cikkek (pl. tv, mobiltelefon, számítógép) körében megfigyelt „beépített avulással”, miszerint a termékek rövidebb élettartammal rendelkeznek és kevésbé szervízelhetők, mint a több évtizede forgalmazott elődeik? 

 

Kedves Hozzászólók!

Először is had mondjam el, hogy elolvasva a kérdésekre adott válaszokat az első benyomásom az, hogy nagyon értelmes és szinte minden szempontot felvonultató disputa kerekedett ki mindkét témában. Köszönet a színvonalas kommentekért!

Rátérve a részletekre, úgy tűnik nekem, hogy többé-kevésbé mindenki elfogadja a „beépített avulást”, mint a piaci logika diktálta szükségszerűséget, még ha néha nem is teljes szimpátiával. Ettől függetlenül az a szubjektív érzetem, hogy az előző évek hasonló blog kérdéseivel összevetve, mintha kevesebb lenne ezzel kapcsolatban a kritika, elfogadóbbak lennénk a jelenséggel. Airbear például a foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatását emeli ki, rotunda és Ditke77 szerint a rövidebb élettartam nyitja meg az utat a folyamatos innováció számára. Többen említik, hogy fogyasztói igény is van az újabb és újabb modellek iránt (dedo92), vjoci szerint a fogyasztók döntő többsége önként és örömmel engedelmeskedik, s például státuszszimbólumként élik meg, lásd egy új iPhone vagy MacBook megjelenése előtti órákban hosszan kígyózó sorokat az üzletek előtt (BanánosJoe). StGary egy napig sem lenne meg az okostelefonja nélkül, személy szerint is szinte elvárja, hogy új dolgokkal lepjék meg a gyártók. Telefonba vagy laptopba az ember eleve rövidebb időre fektet be be.positive szerint is. A vállalatok azzal is a cserére ösztönöznek, hogy drága a javítás, jobban megéri újat venni banabcsee, ito, hugika8 és Cshibe szerint. Ha három év alatt úgyis elromlik könnyebb szívvel dobjuk ki a régit, ha már úgyis vágyunk egy több funkcióval ellátott tévé vagy okostelefon iránt teszi hozzá kalap úr. Mekfájl és rotunda szerint ez esetben is a szegényebb rétegek járnak rosszul, akik nem tehetik meg a gyakoribb cserét. Nagyon tanulságos Borrrzalom hozzászólása, aki szerint bár apróbb változtatásokat tartalmaznak a legújabb termékek, de ezek általában nem lényegesek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a termékek manapság már önmagukban is bonyolultabbak mondja, (vessük össze a vitában is sokszor felhozott Hajdú Energomat mosógépet a maiakkal, teszem hozzá) ezért is gyorsabban hibásodnak meg. 

 

Kiss János

 

Milyen marketing megoldásokkal változtatható egy ország imázsa? Mi legyen a célja és kihez szóljon egy Magyarország imázsát formálni akaró országimázs film?

Inspirációként:

 

Kedves Blogolók!

Nagyon tetszettek a hozzászólások! Két téma körül csoportosultak a megszólalások, hogy mi legyen az országimázs filmekben, és ki is a célcsoport. A kettő nyilvánvalóan összefügg. A célcsoportnál magyarok és külföldiek, illetve fiatalok és idősek jöttek szóba Nálatok. Nyilván a fiataloknak a fesztiválokat, kalandparkokat, sporteseményeket, a Sziget-et, a Balaton Sound-ot és társaikat, az idősebbeknek a történelmi helyeket, a gyógyfürdőket ajánlanátok, azok lehetnek érdekesek számukra egy-egy országimázs filmben. Ami fontos lenne, Ti is írtátok, hogy az országnak hosszú távú koncepcióval kellene rendelkezni az országimázs fejlesztéséről. A Turizmus Zrt. szerintem évek óta sokat tesz az országimázsért, a www.hungary.com igényes honlap, ahol jelenleg „Budapest”, „Balaton”, „Étel és borok”, „Kultúra”, „Spa és Wellness”, valamint „Aktív turizmus” kategóriákban mind a fiatalok, mind az idősek megtalálhatják, amit keresnek. Nagyon sokan írtatok a gyógyvizekről, és azok fontosságáról a külföldre irányuló kommunikációban. Képzeljétek, „Új vizeken” címmel, a Magyar Turizmus Zrt. idei marketingtervének alapgondolata, hogy külföld felé Magyarországot a földalatti (gyógyító, regeneráló, szórakoztató) vizek országaként reklámozzák, a külföldi kampányok a hazai gyógyvizek népszerűsítésére épülnek.

Szerencsére van egy-két egyéb jó dolog is, ami szintén hozzájárulhat Magyarország népszerűsítéséhez, (sajnálom, hogy senki nem emlegette ezeket). Nem tudom, hogy tudtátok-e, hogy a UcityGuides oldalán (http://www.ucityguides.com/cities/top-10-most-beautiful-cities.html) Budapestet beválasztották a világ 10 legszebb városa közé (9.helyen, az örök rivális Prága a 3.). Egyébként a Magyarországról és Budapestről készített filmet 167 országban fogják bemutatni novemberben, elsősorban a Travel Channelen, amelyet 500 millió háztartásban néznek világszerte. 2011 augusztusában pedig az MTV Video Music Awards legjobb videóklip kategóriájában Katy Perry Budapesten játszódó Fireworks című dala vitte el a trófeát. Ha jövőre több turista érkezik, azt sokban köszönhetjük Katy Perry-nek. A klipp kompakt városnéző túra: a budai Várban és a Palotanegyedben játszódik, de feltűnik benne a Heim Pál kórház is. Csak a YouTube-on eddig több mint 220 millióan töltötték le a számot.

Írtátok, hogy jó lenne valami vicces, valami új, valami más. Nos, mit szóltok ehhez a svájci országimázs filmhez: https://www.youtube.com/watch?v=G0y1QZtoDK4&feature=share? Kicsit nekem túl hangyás J, tehát azért az újításokkal is csínján kell bánni, nehogy túllőjünk a célon. Ami viszont szerintem szuper újító ötlet volt, és jenoesgyuszi írt is róla, hogy a McLaren pilótái Button és Hamilton kalocsai hímzéses overálban vezettek a Hungaroringen (egy magyar egyetemista ötlete volt). Ehhez kapcsolódóan volt egy játék a világhálón, ahol az F1-drukkerek világszerte a kalocsai mintás kezeslábast szavazták az első helyre, tizenötből, így az istálló egyik pilótája, Button a magyar ruhát fogja viselni a Brazil Nagydíjon, november végén, Sao Paulóban. Még egy sporthoz köthető szívemnek kedves hír: idén mintegy 55 százalékkal több külföldi futó nevezett a szeptember 4-i, 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonra és az október 2-i 26. Spar Budapest Nemzetközi Maratonra. Ezzel Budapest a 3. legnépszerűbb kelet-közép európai úti célja (Bécs és Prága után) a nemzetközi futóturizmusnak. A Budapest Sportiroda kampányai is, ahogy a kalocsai overál is az országimázst építik…És ez csak két kiragadott példa volt, a sporthoz kötődően, lehetne tovább sorolni a sporteseményeket, kulturális eseményeket, de bármi fajta politikai, gazdasági, társadalmi megnyilvánulást, vagy akár az egyes emberek megnyilvánulásait, amelyek mind-mind építeni, vagy akár rombolni is tudják a belső és külső országimázst.

További szép napokat és jó blogírást és blogolvasát kívánok,

Szabó Ágnes

Milyen előnyei vannak a saját márkás termékeknek a fogyasztó számára? Veszélyben vannak-e a gyártók márkái? Ön melyiket és miért részesíti előnyben?

Inspirációként:

 

Kedves Blogolók!

Nagyon jó hozzászólások érkeztek, köszönjük. Ahogy sokan írtátok, azért jó a fogyasztónak a saját márkás termék, mert kevesebbe kerül. Bizonyos marketingköltségeket - márkázás, csomagolás, dizájn - nem kell megfizetnünk. De a saját márkás termékeknek is foglalkozni kell a marketingjével, sőt, ahogy nagyon helyesen írtátok, egyre többet foglalkoznak. Egyre több a reklám, vagy más kommunikációs-mix elemek alkalmazása, megjelentek például az eladásösztönző kóstoltatások is. Nem tudom, jártatok-e szeptember-október hónapokban Aldikban. Az Aldi Magyarországon indította első kóstoltatással egybekötött termékpromócióját. A nyereményjátékkal egybekötött kampány célja az volt, hogy a kóstoltatások alkalmával felhívják a figyelmet a saját márkás termékek kiváló minőségére. Igazából sok tekintetben tényleg „brandként viselkednek” már a saját márkás termékekkel is. Alkalmazzák a differenciált célcsoport-képzést is, erre jó példa, amit írtatok, hogy van Tesco Value, Színes és Premium is. Tehát azt semmiképpen nem mondhatjuk, hogy a saját márkás termékeknek nem kell foglalkozni a marketingjével.

A minőség kérdését is sokan feszegettétek. Többen azt állítjátok, hogy javult a saját márkás termékek minősége. A Nielsen kutatási eredményei is ezt igazolják: 2006-ban az emberek 42%-a mondta azt, hogy a PL-termékek minősége éppen olyan jó, mint a márkás termékek minősége. A legújabb, 2011-es felmérések szerint a vásárlók kétharmada (66%-a) a kereskedelmi márkák minőségét ugyanolyan jónak tartja, mint a gyártói márkákét. Egy nyári élményemet, (és személyes csalódásomat a márkás naptejekben) hadd osszam meg Veletek a minőséggel kapcsolatban (én is kedvet kaptam a blogoláshoz J): a Tudatos Vásárlók Egyesülete kilenc, Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható naptejet vizsgált meg, hogy tartalmaznak-e kritikus kozmetikai összetevőket (például kőolajszármazékot), szintetikus illatanyagot, alumíniumot. A Drogerie Markt és a Rossmann saját márkás termékei a középmezőnyben végeztek. Mindkettő a kémiai fényvédők és a bennük található szilikon miatt veszített pontot, más káros összetevőt azonban nem találtak bennük. Nagy csalódás volt az Annemarie Börlind terméke, amelyet professzionális natúrkozmetikumként hirdetnek, ennek ellenére több kérdéses, káros összetevőt is tartalmaz. A lista végén közismert, márkás termékek voltak: Nivea, Garnier. A Garnier naptejeiben gyakorlatilag az összes kritikusnak ítélt vegyületcsoport megtalálható, és tele van szintetikus illatanyagokkal.

Azt Ti magatok is írtátok, hogy egy DM saját márkás termékben jobban bíztok, mint mondjuk egy Tesco Value termékben. A DM saját márkás termékek minőségpercepciója jobb, valószínűleg az üzlet imázsa hat a saját márkás termékeinek megítélésére is. A kereskedelmi márkák terjedésének motorja mégsem a DM, hanem a diszkontok. Egy kiragadott adat: a 2010-es év első félévi 57-ről idén, 2011-ben 59 százalékra nőtt a diszkontokban az élelmiszerforgalomban a saját márkás termékek részaránya (Nielsen, 2011). Persze ahogy Ti is írtátok, termékcsoport-függő, mi az, amiből megvesszük a saját márkás terméket, és mi az, amiből nem. Azt írtátok, alkoholból nem vennétek meg, ahogy tisztálkodó, ápolási, kozmetikai cikkekből sem szívesen. Ismét a Nielsen-t (2011) idézve (akik reprezentatív mintán hasonlókat állapítottak meg): „Legalacsonyabb a saját márkák aránya az élelmiszer termékcsoportok között alkoholos italoknál 14, valamint a kávét és teát magukban foglaló forró italoknál, 17 százalékkal. Igen alacsony a kereskedelmi márkák piacrésze például száj-, illetve hajápolási cikkeknél, 6-6 százalékkal, értékben.”

Egy újabb szempontot is felvetettetek: nem mindegy, hogy kinek, milyen alkalomra veszem az adott terméket. Most akkor ciki vagy nem ciki a saját márkás termék? Utcán nem, de otthonra szívesen. Másnak ajándékba nem, magunknak szívesen Ez arra mutat rá, hogy a saját márkás termékek imázsán még dolgozniuk kell, pedig már sokat javult a helyzet.

További szép napokat és jó blogírást és blogolvasát kívánok,

Szabó Ágnes

Hogyan határozná meg a BKV termékét? Mi jellemzi a BKV értékláncát? Fogyasztóként hol lát javítási lehetőséget az értéklánc tevékenységeiben?

Inspirációként: http://hvg.hu/itthon/20111004_bkv_kormany_finanszirozas; https://www.youtube.com/watch?v=31C7OvtNRTg

 

Kedves Hallgatók! 

Erre a kérdésre is nagyon jó kommenteket írtatok és kifejezetten örülök, hogy idén az értéklánc témáról is megírtátok a véleményeteket, mert az tavaly eléggé alulreprezentált volt. Nagyon érdekes továbbá, hogy a pártfinanszírozási probléma nem igazán került elő, remélem ez azért van, mert azok az idők már elmúltak és nem azért, mert most épp nem zengik velük tele a médiát. 

Ismét nem szeretném újra leírni a korábbiakat, így ismét a visszaolvasásra ösztönöznélek titeket. Annyit azonban mégis megjegyeznék, hogy igen a közösségi közlekedési szolgáltatás a BKV „terméke”, aminek egyébként a szolgáltatási színvonala a sok probléma bemutatása ellenére is nagyon magas. A beruházások kérdése kritikus a BKV esetében, mivel itt még a pótló beruházások mértéke is nagyon magas, a közlekedési szolgáltatás ugyanis nagyon tőkeigényes, nem is beszélve, hogy az egyébként is nagy összegű beruházások mellett milyen mértékű a pazarlás. A beléptető kapuk továbbra sem jelentenének megoldást, sőt inkább egy újabb korrupció gyanús, pazarló beszerzés lenne. A jelenlegi helyzet természetesen nem maradhat fenn hosszú távon, a fejlődés kérdésében belső tényezők közül a hatékonyság növelése és a pazarlás és pártfinanszírozás minimalizálása lehet az út, külső tényezők közül pedig az autók korlátozása. A dugódíj például kétségtelenül előnyös lehetne a BKV-nak. 

Azt egyébként nem gondolom, hogy a BKV-t csak úgy ripsz-ropsz lehetne privatizálni, az érdemi versenytárs kérdése pedig a jelenlegi viszonyok között inkább disztópia, amely két rövid úton felszámolásra kerülő céget eredményezne, amelyeket ezután meg kellene vásárolnia az önkormányzatnak vagy az államnak.

 

Üdvözlettel:

Stocker Miklós

egyetemi tanársegéd

Budapesti Corvinus Egyetem

Üzleti Gazdaságtan Tanszék

Milyen információkat tartana fontosnak megismerni állásra pályázóként a munkaadó vállalat küldetéséből és stratégiájából? Miért lenne célszerű ezekről tájékozódnia? 

 Inspirációként: http://socialtimes.hu/articlepage/?article=1469-egyre-tobb-ceg-gyujti-leendo-munkatarsait-kozossegi-oldalrol

 

Kedves Hallgatók!

Gratulálok a sok jól felépített és értékes válaszhoz! Nagyon érdekesnek tartom a vitát arról, hogy vajon robot-e az, aki elolvassa a vállalat küldetését az állásinterjú előtt, vagy kívánatos leendő munkavállaló. Azért legyetek nyugodtak nem attól lesz valaki baromi kreatív, hogy nem készül fel az interjúra, és attól sem lesz robot, ha felkészül. 

Tavaly egyébként egy elég kiterjedt választ adtam erre a kérdésre, ezért itt nem ismételném meg a gondolatmenetet, kattintsatok vissza hozzá és olvassátok el, szerintem megéri. 

Annyit szeretnék ezen felül hozzátenni, hogy ahogyan általában az ilyen kérdések, így természetesen ez is alapvetően az alapfeltevéseiteken múlnak, ezért azt javaslom, hogy a válaszaitok olvasásakor azt a kérdést tegyétek fel, hogy milyen feltételezések alapján jutottatok erre a megállapításra.

 

Üdvözlettel:

Stocker Miklós

egyetemi tanársegéd

Budapesti Corvinus Egyetem

Üzleti Gazdaságtan Tanszék

Milyen érvek szólnak a külföldön folytatott egyetemi tanulmányok mellett, és milyenek ellene? Gondolkodik-e abban, hogy külföldön folytat tanulmányokat? 

Inspirációként: 

Kedves Hallgatók!

 

A második kérdésben az előzőnél is nagyobb volt az egyetértés a blogolók között. A többség arra jutott, hogy sokkal több érv szól a külföldön folytatott egyetemi tanulmányok mellett, mint ellenük. A nyelvtanulás, az idegen kultúra megismerése, a kapcsolatépítés, a tapasztalatszerzés, a szemléletmód-váltás és még számos más tényező megjelent a kommentekben a pro oldalon, miközben ellenérvként szinte csak a kiutazás költségei merültek fel, illetve bizonyos esetekben a külföldre utazó személyiségéből eredő problémák.

Érdekesnek találtam, hogy többen különbséget tettek a külföldi egyetemi tanulmányok között a kint töltött idő alapján, s a hosszabb külföldön-tartózkodást néhányan aggályosnak minősítették. A vélemények ugyanakkor itt is egybecsengtek, ami azt mutatja, hogy bár sokan tartanak attól, hogy tehetséges hallgatóink több éves határokon túli tanulmányaikat követően külföldön ragadnak, azonban évekre látszólag senki nem szeretne kiutazni, azaz rögtönzött (nem reprezentatív) felmérésünk azt mutatja, hogy tömeges "exodustól" nem kell félnünk. Rövidebb ideig ugyanakkor szinte az összes hozzászóló szívesen tanulna külföldön, amit én személy szerint kifejezetten jó hírnek tartok.

 

                                                                               Jandó Zoltán

Mondjon maximum három olyan területet, ahol az adófizetői pénzekért cserébe az állami szerepvállalást elengedhetetlennek tartja! Ezek közé tartozik-e a felsőoktatás nappali tagozatos képzése? Indokolja választását!  

 

Kedves Hallgatók!

 

Ahogy azt már - reményeim szerint - az első szemináriumon megtanulták, a modern társadalmakban a piaci a domináns koordinációs mechanizmus, akadnak azonban olyan területek, ahol a piac nem működik megfelelően, s ilyenkor a bürokratikus koordináció (az állam) lép a helyébe. Miután nap, mint nap szembesülhetünk piaci kudarcokkal, nem könnyű feladat három olyan kulcsterültet kiemelni, ahol elengedhetetlen az állami szerepvállalás. Ennek ellenére - különösen a magas színvonalú indoklások fényében - úgy vélem, hogy a blogolók ismét derekasan helyt álltak.

Amiben szinte teljes volt az egyetértés, s amihez ennek megfelelően a legtöbb komment is érkezett, az az állami részvétel szükségessége a felsőoktatás és az egészségügy területén. A nagy összhangra tekintettel én is ezekre reflektálnék.

 

Kezdjük a mindannyiunkat érintő felsőoktatással. Nagyon örültem, hogy előkerült a felsőoktatás állami támogatása melletti legfontosabb érv, nevezetesen az, hogy az állami támogatás hiánya reprodukálja a társadalmi különbségeket. Azaz, ha valaki szegény családból származik, hiába tehetséges, nem tudja finanszírozni a továbbtanulást, így nem szerez diplomát, ami miatt kevesebbet fog keresni, mint azok, akik el tudják végezni az egyetemet. Ez amellett, hogy társadalmilag nehezen elfogadható, hatékonyságbeli problémákat is felvet, hiszen nem biztos, hogy a legmegfelelőbb emberek kerülnek bizonyos pozíciókba.

A másik fontos, és az előzőhöz szorosan kapcsolódó kérdés, (aminek aktualitását bizonyos szakok támogatásának tervezett megszüntetése adja) hogy kell-e terelgetnie az államnak a hallgatókat bizonyos pályák felé. Nézünk egy gyors példát. A közgazdász és jogász képzést részben az elérhető magas jövedelem teszi vonzóvá a fiatalok számára. Ha közgazdászként gondolkodunk, akkor hamar felismerhetjük, hogy ez is egy piac (a munkaerőpiac egy speciális szelete), ahol a kínálatot a végzett hallgatók adják, a keresletet pedig a munkaadók támasztják. Ha nő a kínálat (több a közgazdász vagy a jogász a piacon), akkor logikusan csökken az ár (azaz jelen esetben a bér, vagy átlagbér), ha más nem azért, mert megugrik a munkanélküli közgazdászok száma. A piac tehát elvileg itt is elrendezi a dolgokat: ha a fiatalok azt látják, hogy a közgazdászok nem tudnak elhelyezkedni, mert túl éles köztük a verseny, akkor kevesebben választják majd ezt a pályát.

Persze elképzelhető, hogy mivel van némi átfutási idő (a több éves képzés miatt), nagyjaink ezt már előre látják, és a támogatások visszafogásával próbálják elejét venni a megugró munkanélküliségnek a területen, ám valószínű, hogy a tervezett lépéseknek sokkal prózaibb (költségvetési) okai vannak...

Nagyon helyes az a többet emlegetett meglátás, hogy sokkal okosabb módja lenne a hallgatók terelgetésének, ha a kevésbé preferált területeken, (ahová most átcsatornáznák a támogatásokat, s így a hallgatókat is) mint például a tanári, vagy orvosi pályán emelnék a béreket. Felhívom ugyanakkor a hozzászólók figyelmét, hogy az említett szakmák tipikusan olyanok, ahol igen magas az állami alkalmazottak aránya, azaz a bérek emelése komoly többletkiadást jelentene, s így rontaná a költségvetés egyenlegét. Ha a felsőoktatás átalakítására valóban egy stratégiát dolgoznának ki, és a büdzsé helyzete sem lenne olyan kedvezőtlen, mint amilyen, akkor minden bizonnyal ez lenne a megfelelő megoldás. Mivel azonban a tervezett lépések oka, mint már említettem "prózaibb", ezért stratégiáról nem beszélhetünk, csak ad hoc költségcsökkentő intézkedésekről, amelyek viszont nem egyeztethetőek össze a fenti kiadásnövelő elképzelésekkel.

 

Az egészségügyre jóval rövidebben térnék ki, s csak Csővárberki Carlos azon megállapítására reagálnék, miszerint a "mind az oktatást, mind pedig az egészségügyi ellátást meg lehetne oldani üzleti keretek között". Bár kétségtelen, hogy bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó magánpraxisok, rendelők, klinikák vannak, teljeskörű ellátást nyújtó magánkórházak azonban nem igazán működnek Magyarországon. Ennek egyszerű oka az, hogy bizonyos szolgáltatások esetében nem elegendő a betegszám ahhoz, hogy a szükséges előzetes befektetés megtérüljön, vagy egyszerűen a kezelés finanszírozhatatlan a fogyasztók számára.

Maradva az egészségügyi területen számos olyan halálos betegség van, amiben évente mindössze néhány százan halnak meg. Ezekre a kórokra soha nem lesz gyógyszer, mivel egy új készítmény kifejlesztése nagyságrendileg 1 milliárd dollárba kerül és ezt a szabadalmi védettség lejárata előtt tehát 10-15 éven belül be kell hoznia a vállalatnak. Egyszerűen kiszámolható, hogy ha egy betegségben évente ezren betegednek meg, akkor egy kezelésért majd 67 ezer dollárt kellene beszednie a vállalatnak (ami nagyságrendileg 14 millió forint), ez pedig nyilván nem lehetséges (pedig a sikertelen fejlesztések és a termelés költségeiről valamint az egyéb működési kiadásokról még nem is beszéltünk). Ugyanez a helyzet az egészségügy többi területén is. Számos kezelés nem lenne finanszírozható tisztán üzleti alapon, a megtérülést vizsgálva, az pedig (kissé buta példával) nem működik, hogy a törött kart megröntgenezik, begipszelni viszont már senki nem tudja, mert az veszteséges tevékenység lenne és ezért leépítették. Az állam szerepvállalása tehát - ahogy ezt a blogolók is sokan megállapították - elengedhetetlen az egészségügyi szolgáltatások területén, s bár elvileg az megoldható, hogy csak szabályoz, s úgy próbálja ezeket a hibákat kiküszöbölni, a gyakorlati tapasztalatok szerint önmagában ez nem elegendő.

                                                                               Jandó Zoltán

Milyen kiváló magyar termékeket ismer? Mit lehetne azért tenni, hogy a magyar termékek nagyobb súlyt kapjanak a hazai piacon? Hogyan segítené elő, hogy e termékek termelői külpiacokra jussanak?

 

Kedves Hallgatók!

Igyekezvén összegezni és kiemelni a legfontosabb pontokat. Ismét nagyon jó hozzászólások érkeztek a témához tavalyhoz hasonlóan. Azt hiszem nem véletlen, hogy már rögtön a kérdés értelmezésénél komoly problémák adódtak ismét – azaz mit is értünk magyar termék alatt. Ha a tulajdonos magyar, vagy ha nálunk állítják elő? Ha utóbbi, akkor 100%-ban vagy milyen arány elégséges ahhoz, hogy magyarnak tekinthessük a terméket? Örvendetes volt olvasni a sok konkrét terméket is, amiket felsoroltak a hozzászólók. Ugyanakkor, ahogyan ezt sokan megállapították, alapvetően mezőgazdasági példák jöttek sorozatban, egyedül Cabus említett inoformatikai, tudásalapú vállalatokat. Ez jól összecsengett a robih91 által idézett „Mezőgazdasági ország vagyunk” mondattal. És itt rögtön meg is állnék. Szerintem Magyarország nem mezőgazdasági ország. Tény, hogy fontos szektorról van szó, kedvező földrajzi adottságokkal, de már mi is jó ideje meghaladtuk ezt a fázist a fejlett országokkal egyetemben. A 21. században erre alapozni egy ország gazdaságát nem túl jó ómen. Mégis, talán a mezőgazdaság által biztosított alapvető termékek fontossága és mindennapi látványa, tapasztalása irányítja rögtön erre a gondolatokat. Ugyanakkor sok példa van az iparban vagy a szolgáltatásokban is sikeres magyar megoldásokra, csak ezekkel az emberek kevéssé találkoznak – ha találkoznak egyáltalán –, így nem annyira triviálisak (gazdasági lapokban lehet találkozni rendszeresen velük, pl. Figyelő, HVG vagy a gazdasági napilapok).

Sok szó esett arról is, vajon mi lehet a probléma a magyar mezőgazdaság teljesítményével, és hogyan lehetne ezen változtatni. Ezek részletes tárgyalása azt hiszem kötetek sokaságát töltené meg. J De annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy a többek által említett összefogás alapvető fontosságú lenne a gazdák számára. Erre valahogyan még sincsen túl sok példa. Mi lehet ennek az oka? Másik oldalról pedig a jelenlegi elaprózott birtokstruktúra és a hozzá kapcsolódó igazgatás nem igazán alkalmas a versenyképesség növelésére. Lehetőség volna rá. Robih91 említi a dán szövetkezeti formát pongetesre utalva vissza. Szövetkezetek nálunk is vannak, és ugyanazon elvek alapján lehet őket megszervezni, mint más nyugati országokban. Szintén van lehetőség tész-ek (termelő-értékesítő szervezetek) létrehozására, de ezek sem szuperálnak olyan jól. Úgyhogy azt hiszem ez a kérdés mélyebb dolgokat feszeget, aminek a mezőgazdasági helyzetben való megnyilvánulása ezek egy tünete.

Volt szó az ár és a minőség kérdéséről is, ahogyan tavaly is, és igazán új dolgok most nem jöttek elő e tekintetben, ezért itt alapvetően a tavalyi hozzászólásomra támaszkodnék. Volt, aki a tudatos vásárlókat hiányolta Magyarországról, akik nem foglalkoznak a termék hovavalóságával, hanem a termékek ára szerint döntenek. Volt megengedőbb vélemény is, aki ezt a fogyasztók szűk pénztárcájával magyarázta, és összekapcsolta a magasabb minőséget a magasabb árral. Megítélésem szerint az árat alapul vevő fogyasztó teljesen tudatosan dönt az olcsóbb termék mellett – figyelembe véve a magyar kereseti viszonyokat és a jelenlegi gazdasági helyzetet, ez nem meglepő. Miért fizetne +x%-ot ugyanazért a termékért hasonló minőségben? Mielőtt valaki ebben a magyar néplélek valami sajátosságát látná, megjegyezném, hogy más fejlett országban is hasonlóak a trendek. Rengeteg kutatást, cikket lehet pl. találni arról, hogy az amerikai hipermarketekben hogyan szorítják ki a nemzeti márkákat a hipermarketek saját márkás termékei, amik gyakorlatilag ugyanazt tudják, csak olcsóbban. Ez nem véletlen – rengeteg piacon a minőség nem ún. rendeléselnyerő kritérium (ez az ár lesz), hanem ún. képesítő kritérium. Ez azt jelenti, hogy minden terméknek, ami versenyezni szeretne egy adott piacon, el kell érnie egy bizonyos minőségi szintet (ezek lehetnek akár az EU előírások a mi példánkban). De onnantól kezdve a fogyasztónak alapvetően az ár számít. Ha a külföldivel azonos minőségű magyar termékek nem tudnak árban közel lenni a riválisokhoz, akkor hosszú távon sajnos nem lesznek versenyképesek. További érdekes adalék, hogy a magasabb ár sokszor egyáltalán nem jelent magasabb minőséget. Ezt a képzetet – miszerint a magasabb ár magasabb minőséget is jelent – nevezzük Veblen-hatásnak, és sok vállalat előszeretettel kihasználja a termékei magasabbra pozicionálásához. Tavaly a Figyelőben jelent meg egy nagyon jó összehasonlítás bizonyos kozmetikai cikkekről. Az eredmény: a legmagasabban pozicionált és így legdrágább termékcsalád volt a leggyengébb minőségű jó pár dimenzió mentén. Tudom ajánlani elolvasásra. J Másik példa (név nélkül): jó pár termék esetében a márkás és a „gazdaságos” (szupermarket saját márkája) termék esetén semmi különbség nincsen a termékek között minőségben (csak árban), mindkét fajtát ugyanaz a konkrét üzem gyártja, csak más címkét rak a csomagolásra. J És még lehetne sorolni.

A protekcionizmussal kapcsolatban azokkal értek egyet, akik ezt nem tartják jó ötletnek, de nemcsak az EU-s szabályok miatt. A protekcionizmusnak lehet létjogosultsága bizonyos feltételek mellett (pl. ha egy kialakuló iparágat szeretnénk egy ideig tutujgatni, ami így versenyképes lehet majd), de a gazdaságpolitikai gyakorlat jellemzően azt mutatja, hogy a világon mindenfele alapvetően korszerűtlen, versenyképtelen ágazatok védelmére használták/használják, az adott viszonyok konzerválására. Ez hosszú távon pedig senkinek nem jó. Ha tartósan valamilyen módon állami segítséggel marad egy ágazat versenyképes, akkor az jellemzően az ágazat torzulásával jár, és a támogatott vállalatok versenyképessége látszólagos lesz.

A külföldi terjeszkedéssel kapcsolatban rogerkapitány hozzászólását rendkívül jónak ítélem – a magyar mezőgazdaság a méretéből adódóan sem tud versenyképes lenni a dömpingtermékkel globálisan, de a prémium szegmens kiaknázására lenne lehetőség. Bár volt arra példa a 80-as években, hogy sertés- vagy szarvasmarhatenyésztésben globálisan 2. vagy 3. (!) helyen voltunk, az még a maximálisan extenzív tsz-modellel sem volt fenntartható (sajnos a részletekre annyira nem emlékszem, de a Rubicon c. történelmi folyóiratban volt erről szó 1-2 évvel ezelőtt, tudom ajánlani mindenkinek J).

Matyusz Zsolt

Véleménye szerint mi a közös a sportversenyekben és a gazdasági versenyben? Miben térnek el egymástól?

 

Kedves Hallgatók!

 

Ezen a héten én reflektálok a határidőig beérkezett blogkommentekre, igyekezvén összegezni és kiemelni a legfontosabb pontokat.

Erre a kérdésre tavalyhoz hasonlóan ismét kevesebb vélemény érkezett, mint a másik kérdésre, de azok összességében újból nagyon jók voltak, és tavalyhoz képest teljesen új fókuszpontok jelentek meg. A hozzászólók alaposan kiveséztek sok hasonlóságot és különbséget, ezeket nem szeretném egyenként megismételni. Helyette három fontosabb ponthoz szólnék hozzá: 1. verseny és fejlődés; 2. fogyasztók és 3. fair play.

Verseny és fejlődés: ezt már tavaly is kiemeltem a válaszomban, hogy a verseny fogalma mint olyan nem a gazdaság vagy a sport sajátja, hanem komoly gyökerei vannak pl. a biológia, etológia és a szociológia területén is. Eredeti, biológiai megfogalmazásában a verseny a gazdasági és sportbeli értelmezéssel összevetve kevésbé kedvezőbb érzéseket kelt az emberben, mert egy +/- jellegű kapcsolatként definiálják, vagyis az egyik fél nyeresége a másik fél vesztesége. Ugyanakkor, ahogy medve92 is említi, a verseny és a fejlődés szoros kapcsolatban van egymással, és tocede meglátása szerint a verseny pozitívan is hathat a küzdelemre. Ez természetesen így is van. A versenyzők ténylegesen inspirálják egymást, és rákényszerítik a többieket az állandó fejlődésre, ha nem akarnak alulmaradni. Szerintem ez egy hatalmas előnye a versenynek, de ugyanakkor sokkal több terhet is ró a versenyzőkre, mintha mindenki kényelmesen ellehetne a maga kis pocsolyájában. J Sok szó esett a sport és az üzlet kapcsolatáról. Szintén visszautalnék a tavalyi hozzászólásomra, rengeteg példát lehet hozni arról a folyamatról, amikor egy alapvetően rétegsportot vagy amatőr hobbisportot „felkap” a gazdaság, elkezdenek jönni a befektetők, és egyre több pénz áramlik a rendszerbe. Ez jellemzően két hatással jár az adott sport életére. Egyrészt rendkívüli mértékben megnő a minőség és a teljesítmény a sportágban (és itt most nem a doppingolás plusz hatására gondolok), másfelől pedig megnő és sokkal kiegyensúlyozottabbá válik a résztvevők köre. És ezzel át is kapcsolok a 2. pontra.

Fogyasztók: itt több olyan véleményt is olvastam, miszerint pl. nem a fogyasztói igényről van szó a sportban, sokat veszített a gyönyörködtető jellegéből, mennyien szoktak izgulni egy sakkversenyen vagy hogy a gazdasági versenyben a cél a kettős értékteremtés, a sportban a fogyasztók kielégítése kevéssé jelenik meg. Ezek nekem azért voltak furcsák, mert ugyanakkor meg – ahogy említettem – sok szó esett az üzlet és sport kapcsolatáról. Egy vállalat jellemzően nem a maga öröméért szponzorál egy sporteseményt, hanem azért, hogy utána ez neki megtérüljön más formában. Ha a támogatott sportesemények nem elégítik ki az adott sportokat szeretők igényeit vagy a sportnézők igényeit, akkor oda nem fognak komoly összegeket befektetni, hiszen nem tudnak potenciális fogyasztókat megcélozni és elérni. StGary és ito pedzegette, hogy a sporton belül eltérő kategóriák vannak ilyen szempontból, mert más a pénzügyi érdek. Pl. a labdarúgásba nem véletlenül ölnek a cégek annyi pénzt (Magyarországon is, noha mindannyian tisztában vagyunk a bajnokság és a válogatott színvonalával az elmúlt évtizedekben), míg a vívás haldoklik (pedig az egy hagyományos sikersport nálunk), mert nem jól, illetve nehezen piacosítható.

Fair play: a legnagyobb vitákat kiváltó pont volt ez. J Vaduz egy kicsit sarkosan fogalmaz a csalással kapcsolatban (személy szerint nem értek egyet vele), de jól mutat rá arra, hogy a megengedett dolgok köre állandóan változik, és innentől kezdve a szabályozás minősége életbevágó a verseny szempontjából. Talán azt nem kell most bizonygatni, hogy az élsportolók nem csak szódavízzel nyomják J, de ugye itt jönnek elő azok a paradox helyzetek, hogy amíg egy adott szer nincs betiltva, addig lehet használni, még akkor is, ha ugyanolyan teljesítményfokozó hatása van, mint egy már betiltott másiknak. Az sem véletlen, hogy pl. úszásban nem használnak vérteszteket, és amikor pár éve volt rá próbálkozás a bevezetésére a vb-n, az amerikaiak bojkottal fenyegetőztek. Vajon miért? J Van tehát egy keret, amiben lehet mozogni. És ezen belül egy szürke zóna, ahol a fair play szerepet játszik. Általános érvényű megállapítást azt hiszem, nem lehet tenni, medve92-höz hasonlóan én is az egyén normarendszeréhez kötném a dolgot. Ugyanakkor kérdés, hogy az adott közösség mennyire tolerálja hosszú távon ezeket a „stikli”-ket. Nemrég volt egy komoly bokszmeccs, azt hiszem Floyd Mayweather küzdött Viktor Ortizzal. Mayweather végül is szabályosan, de sokak szerint aljas módon ütötte le Ortizt, és hiába volt nagy felzúdulás, semmi következménye nem lesz ennek Mayweather számára. Más sportokban azonban egy balhésabb, aljasabb játékosra elkezdhetnek „utazni” az ellenfelek (pl. fociban mindig megtalálják és agyonrúgják – persze véletlenül J), vagy a sportot szabályozó szerv foganatosíthat intézkedéseket a fair play-t megsértőkkel szemben. Ez ugyanígy megjelenhet a gazdasági versenyben is, ezért sokszor érdemes ott is bizonyos határokat tiszteletben tartani a hosszú távú sikeresség szempontjából.

 

Matyusz Zsolt

Az október 26-ai vállalatgazdaságtan-előadástól kezdve (a vendégelőadó szereplésének kivételével) minden héten az aktuális témához kapcsolódó kérdéseket teszünk fel a blogon. A kérdésekre hozzászólásokban lehet válaszolni, illetve ugyanígy lehet reagálni a többiek véleményére is.

 A legaktívabb hallgatók munkáját pontokkal díjazzuk. Hozzájárulásuk mértéke alapján extra pontot ítélünk meg azoknak, akik:
1.) eredeti módon járulnak hozzá a vitához
2.) valamilyen olyan új észrevétellel, megoldással szolgálnak, melyet az oktatásfejlesztéshez használni tudunk
3.) gyakori, értékes véleménnyel járultak hozzá a bloghoz.

 Egy hallgató legfeljebb 5 pontot kaphat így. A legutolsó előadáson fogjuk kihirdetni az eredményeket, és ekkor fogjuk tudatni a szemináriumvezetőkkel, hogy melyik hallgatónak mennyi extra, a szemináriumi munkán felüli pontot ítéltünk meg. A pontszerzőkkel emailben vesszük fel a kapcsolatot (azon az emailjükön, amivel ide regisztráltak).

A blogkérdések a hétfői előadáson kerülnek meghirdetésre. Azok a hozzászólások kerülnek értékeléssre, mely az adott héten péntek 9 óráig beérkeznek.

Kedves Hallgatók!

Milyen következménye lehet annak, ha egy áruházigazgatóval a beosztottak elégedetlenek, és ez kiderül az „alulról jövő”, anonim javaslatok formájában? Mindeközben tudjuk, milyen nehéz jó vezetőjelölteket toboroznia a cégnek.

Megítélése szerint mennyire kell azonosulnia egy mai munkavállalónak a foglalkoztató cég profiljával? Hozzon minél több konkrét példát iparágakra és személyiségtípusokra vonatkozóan!

Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország regionális igazgatója