A téma Murphy törvényével kapcsolatos: ami elromolhat, az el is romlik. És minél több dolog romolhat el, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valami el fog.
Az egyik fenti cikk a trabantot hozta példának, de a VHS lejátszókra ugyan ez igaz. Egy 20 éves lejátszó minden gond nélkül működik még, és hellyel-közzel a mai TVkhez is hozzá lehet kötni, de a dvd jobb nála: kép/hangminőség, kapacitás, méret(fizikai), stb.
Ma már a legtöbb eszközt célszerű 2-3 évente lecserélni, főleg az IT részlegben. Nem ajánlatos 3 évnél hosszabb időtartamra venni egy telefont, mert 3 év múlva már nemhogy garancia nem lesz rá, de alkatrész sem (arról nem is beszélve, hogy az okostelefonok esetében az operációs rendszert max. 1 évig lehet frissíteni, utána elavulttá válik a hardver). Egy középkategóriás telefon ára 40 ezer forint körül van (függetlenül). Két éves használattal tehát napi 54 forintba kerül a készülék.
Sok terméknél pl. van egy MTBF érték (mean time between failures), ami megmutatja, hogy mennyi időt tud működni egy termék két hiba között. Jellemzően 2000 ÜZEMóra körül van, ami 2-3 hónap FOLYAMATOS működést jelent.
Szerviz ide vagy oda, sok gyártó számára egyszerűbb (és kifizetődőbb) egy telefont lecserélni, mint javítani - tehát adnak helyette egy újat, a rossz meg megy a "szervízbe", ahol szétszedik, és a még működő részeket újra felhasználják.
És ez jól is van így. A gyártók sem akarnak 2+ évig támogatni egy terméket, és a fogyasztók se szeretnek 2+ éves ketyerét használni. Persze, akik hozzá vannak szokva, azok továbbra is az időtállóságot fogják pártolni, bármennyire is hátrányos ez hosszútávon.

Úgy vélem az innováció, tehát a fogyasztói igények magasabb szintű kiszolgálása nem kapcsolódik szorosan - lazán ugyan igen - egy termék "beépített avulásával". Nyilván felhozható ez ellen az érv, hogy de hiszen az a céljuk, hogy a felhasználó a lehető legelégedettebb legyen és ezt akkor tudják elérni, amikor hosszútávra, jó minőségű terméket nyújtanak. Nos ez sok mindenben megoldható, például ruházati cikkek esetében, viszont különböző területeken mint az elektronika, ez nyilvánvalóan nem lehetségesek. Ugyanis Moore törvénye alapján egyre gyorsuló ütemben fejlődik az elektronika, tehát a felhasználó akkor lesz a legelégedettebb, ha az újabb vagy új terméket megvásárolja. Egyrészt az új technológiai vívmányok több igényt elégítenek ki, illetve a kapcsolt szolgáltatások sora egyre szélesedik a fejlődéssel. Így tehát a feltételezhetően egy 3 éve vásárolt lcd tv tulajdonosa nem gondol bele mennyivel lenne jobban elégedett egy újonnan vásárolt tv-vel, ha azt a különböző internetes tartalmak elérésére is kalibrálták, viszont "rákényszerítve" arra, hogy újat vegyen visszagondolva elégedettebb lesz. A beépített avulással természetesen ez is céljuk a termékgyártóknak, nem csak az ismételt keresletgenerálás.

Véleményem szerint valóban magasabb szinten elégítik ki az újabb és újabb termékek a fogyasztói igényeket, hiszen a technológia folyton fejlődik, de valóban igaz, hogy ezek a termékek rettentő gyorsan váltják egymást. Szerintem mindenkinek magának kell eldöntenie, mit akar. Még mindig vannak egyszerűbb telefonok, tévék, amik kevesebbe is kerülnek, és tovább tartanak. Aztán vannak a menő mobilok például, amik már mindent tudnak, de ezeket nagyjából évente cserélik az emberek (akik rá tudják/akarják szánni a pénzt). Szerintem mindig megvan a lehetőségünk, hogy döntsünk, mivel manapság akkora túlkínálat van a piacon... mindenki megtalálhatja azt, amire szüksége van.
Amúgy pedig ez a beépített avulás fontos része a társadalmunknak egy bizonyos szempontból. Hiszen (egy ehhez hasonló gondolatot az egyik cikkben is olvastam) ha az emberek nagyon sokáig fogyasztanak egy cikket, nem vásárolnak újat, nincs szükség újra, és ezzel nincs szükség arra a munkaerőre sem, aki mindezt létrehozná. És így annak az embernek nem lesz munkája, és így ő sem fog új X terméket vásárolni, ha nem muszáj. Pedig a vásárlás a fogyasztói társadalom és a jólét alapja.
Összefoglalva, a beépített avulás ellentétben áll az innováció meghatározásával, mégis egy szinten szükséges aktuális jelenség.

Sziasztok!
Véleményem egyik részét már leírták az előttem hozzászólok.
Sajnos ez van, hogy a gyártóknak nem érdeke, hogy egy tv mondjuk kibírjon több tíz évet. Régen még minőséget gyártottak, de rájöttek, hogy az emberek ugyanúgy megveszik a gagyit is, ha jó a reklám...Ők sokkal jobban járnak, ha 5 évente új terméket vásárolunk, elmondásuk szerint nekünk is szuper lesz, csak azt nem kalkulálják bele, hogy nekünk az új készülékért ismét fizetnünk kell és mivel valószínűleg többet fog tudni akkorra már, többe is fog kerülni.

Szerintem a tartós fogyasztási cikkek közül is inkább az IT szektorra lett jellemző a gyakori meghibásodás. Mivel ez a szektor a 21. században lett ennyire felfutva, nem alakult ki egy olyan gyártási tapasztalat, ami megbízhatóvá teszi ezeket a kütyüket, de az óriási innováció miatt ez nem is feltétlenül szükséges, mivel 1-2 év alatt a felére csökken az ára az adott terméknek vagy akár el is tűnik a piacról. Vélemény szerint például a háztartási gépekre ez nem annyira jellemző, mivel ott kevés az új ötlet. A telefonoknál, tévéknél, számítógépeknél a nyugatból indulnak ki a gyártók, mivel ott ha megjelenik egy új dolog van pénzük lecserélni is a régit, így bőven elég a 2-3 éves garancia nekik. Sajnos a szegényebb részeken az emberek nagy része nem tudja lecserélni ezeket, így végülis csak rosszul járnak az egyre újabb dolgokkal.

Sziasztok!
Véleményem szerint a"beépített avulás" kérdése tulajdonképpen az innovációs igény következménye, hiszen hogyha korlátlan időre fejlesztenének ki egy terméket, az elvágná az újítás, illetve a helyettesítési termék bevezetésének lehetőségét. Persze az is egy szempont, hogy ennek megvan a folyamatos költsége a fogyasztó részéről, de sokszor egy indokot is ad, miért kell az elvileg tartós fogyasztási cikkemet leváltanom. Szerintem ma már nem feltétlenül ugyanaz az értékrend, mint régebben, amikor örült a család, mikor többévi várakozás után végre megkapta a Trabantot vagy a Hajdú mosógépet és azzal egy életre le volt a gond az ilyen költségekkel. Manapság már inkább a folyamatos változtatás a trend, emellet igyekszik az ember minél kényelmesebbé tenni az életét." Kapható olyan mosógép, ami majdnem szárazan adja ki a ruhát? De jó, akkor ideje lecserélni a régit, annak már úgyis minden baja van." Én is jól járok, mert végtére is erősít a tudat, hogy nem volt más választásom és a hiúságomnak is jót tesz, a vállalatnak meg nem kell annyi pénzt beleölni egy rövidebb élettartalmú termékbe. Persze nem mindenki teheti meg, hogy kétévente új mosógépet vásárol, (például az idősebbek, akik kis nyugdíjukat próbálják beosztani, és akik még abban a korban nőttek fel, hogy , becsüld meg , amid van,mert lehet, hogy több nem lesz). Ők értelemszerűen másképp gondolkoznak egyáltalán nem biztos, hogy követhetni tudják ezt a számukra idegen felfogást.
Összességében szerintem a "beépített avulás" egy szükségszerű velejárója az innovációra épülő piacgazdaságnak,a társadalom átalakulásának és nem utolsó sorban ezzel együtt a fogyasztói magatartás változásának. Nehéz lenne megjelölni ezért egy felelőst, vagy hibás csoportot, sőt azt mondanám, hogy ez egy lehetőséget és egy hajtóerőt biztosít a vállalatok számára az innovációra.

Sziasztok!

Véleményem szerint természetes folyamat, hogy a gyártók termékeiket rövidebb élettartammal hozzák forgalomba napjainkban a tartós fogyasztási cikkek esetében. Ez leginkább jellemző a szórakoztató-elektronikai, illetve kommunikációs ipar termékeire.

Ennek a hátterében egyrészt a hatékonyságra való törekvés áll. Erre jó példa a 100 éves izzó esete, amely, bár hosszú időt megélt, aligha világít olyan fényesen, mint rövidebb élettartamú társai. A fogyasztási cikkek esetében pedig különösen előtérbe kerül az, hogy minél praktikusabbak, kényelmesebbek legyenek, így nem mehet az élettartam-növekedés a fogyasztó által elvárt komfort kárára.

A fogyasztói igényeket kívánják ezek a fogyasztási cikkek minél magasabb szinten kielégíteni, így minél komplexebbre tervezik meg őket, amely szintén az élettartam csökkenéséhez vezet, hiszen - a cikkből idézve – „Több kütyü közül előbb romlik el valami, mint kevesebb közül”.

A fogyasztási cikkek esetében meg kell említenünk, hogy a fogyasztók legfontosabb vásárlási szempontjai közt szerepel az ár, és a hatékonyság. A hosszútávú minőséget úgy gondolom, hogy háttérbe helyezzük a termékek közti mérlegelésnél. Ezekbe a termékekbe rövid időre „fektetünk be”, így például egy telefon esetében nem az a mérvadó, hogy 5 év múlva hogyan fog működni, hanem az, hogy az 1-2 éves használati idő alatt mennyire vesszük hasznát.

Többek között az is a rövidebb élettartam mellett áll, hogy ezen tartós fogyasztási cikkek termék-életciklusa viszonylag rövid. Gyorsan jutnak el a hanyatlás szakaszába, hiszen a fogyasztók e termékek esetében erőteljesen követik a trendeket, a megújuló divatokat. Erre jó példa az asztali számítógépek, noteszgépek, netbookok, táblagépek példája: Nem is olyan régen még azon gondolkodtunk, hogy hordozható, vagy asztali számítógépre van szükségünk. Azután a nehézkesen cipelhető laptopok kiváltására megjelentek a netbookok. Mostanra viszont már megjelentek a piacon, az akár a zsebünkben is elférő táblagépek. (Figyelő nov. 3-9)

Összegezve, úgy gondolom, hogy bár látszólagos ellentét áll fenn az innováció, és a „beépített avulás” közt, én mégis teljes mértékben összeegyeztethetőnek tartom ezeket. Ezen fogyasztási cikkek gyorsan forognak, és a fogyasztók számára az olcsóság fontos szempont. Emellett a design-ra, komfortra nagy figyelmet kell a gyártóknak fektetniük. A gyártók versenyképessége pedig csak és kizárólag az innováció segítségével tartható fenn.

Más kérdés persze, hogy az általam említett tendenciákat -pl. az innovációval kifejlesztett termékek fokozatos kiadásával- pont a gyártók alakították ki…

Sziasztok!
Mint ahogy előadáson is elhangzott, nem feltétlenül kell az "újdonságnak" elődjénél minden tekintetben jobbnak lennie... éppenséggel elég, ha a fogyasztónak előnyösebb. És itt fel kell tegyük a kérdést: A fogyasztónak van-e igénye hosszabb távon működőképes, jól szervizelhető termékekre? A tendencia egyértelműen az, hogy nincs. Arra viszont van igény, hogy a megvásárolt termék a lehető legújabb, legmodernebb, legtrendibb legyen. Ezt az igényt pedig a gyártók generálták.
Ebben az ágazatban "egymást érik az innovációk". Ha tehát a fogyasztó szeretné az igényeit mindig magasabb minőségi szinten kielégíteni, akkor gyakran fogja cserélni a tartós fogyasztási cikkeket. Vagyis nem szükséges, hogy a termék hosszútávon működőképes legyen. (és itt tudnak a gyártók pénzt spórolni az előállítás költségein->olcsóbb maga a termék->nem okoz akkora gondot gyakrabban cserélni)
Ha a fogyasztó ezzel szemben hosszú távra tervez egy termék használatával kapcsolatban, akkor szembesül vele, hogy a termék idő előtt használhatatlanná vált. Ilyenkor kénytelen újat vásárolni... de talán nem is bánja, hisz a mostaniak úgyis sokkal "okosabbak".
Összegezve: szerintem maga az összehasonlítás -innováció vs. tartósság- problémás, hiszen mostanság nem ez a fogyasztói igény, ezért az innováció nem is ez irányban halad előre.

Valóban tapasztalható jelenség, hogy számos mai tartós fogyasztási cikk élettartama alacsonyabb, mint a régebbieké, amelyek sokszor még ma, 20-30 és távlatában is jól működnek.

Véleményem szerint ez elsősorban az innováció felgyorsulásának tudható be. Az új fejlesztések olyan iramban követik egymást, hogy már rövid idő távlatában is idejétmúlt lehet egy-egy termék, s így a fogyasztói szokások átalakultak. Össztársadalmi jelenség, hogy mindig mindenből a legújabb kell az embereknek, ezt jól ki is szolgálja a technológia fejlődése. Ráadásul ez a jelenség szépen összecseng a profitmaximalizálásra törekvő vállalatok érdekeivel, hiszen megnőtt a termékeik iránti kereslet, egyre gyakrabban vásárolunk újat egy-egy tartós fogyasztási cikkből.

Kérdéses persze, hogy egy új termék valóban hordoz-e magában annyi új hozzáadott értéket, hogy megérje lecserélni a korábbit. Azaz nem tudni, hogy az újabb termék kifejlesztésekor valóban alkalmazta-e a gyártó az innovációs folyamatok eredményeit. Attól tartok, hogy ma, amikor gyakran státusszimbólum pl. a legújabb lapostévé birtoklása, a gyártók erre a felismerésre támaszkodva, valós újdonságtartalom nélkül dobják piacra új termékeiket, amelyek persze tartalmaznak apróbb újításokat, de tényleges megújulásról nem beszélhetünk.

A fogyasztó váltását az új termékre talán a leggyakrabban mégsem a "divat" mozgatja, hanem az avulás; azaz kényszerből cserélnek, amikor már a régi berendezés elromlott vagy nem teljes értékű. A felgyorsult avulás hátterében sokan sejtenek szándékosságot, azonban számos más tényező is elvezethetett idáig. Egyrészt a műszaki cikkek egyre bonyolultabbá válnak, egyre komplexebb folyamatok végrehajtására képesek, azaz több összetevőből állnak, így nagyobb az esély arra, hogy valami meghibásodik bennük. Másrészt nagy a verseny, az újításokat nem lehet túlárazni, ezért fontos cél a gyártási költségek csökkentése. Ebben a gyártás nagyfokú gépesítettsége, esetleg kiszervezése mellett főleg az olcsóbb, kevesebb alapanyagra való áttérés lehet a gyártók segítségére. Mindezek pedig számos meghibásodási lehetőséget rejtenek magukban, amelyek néhány év használat után sorra felbukkanhatnak.

Ez a megváltozott helyzet felveti a környezettudatosság kérdését. Nem lehet a végletekig folytatni az újabb és újabb termékek előállítását anélkül, hogy megfelelően gondoskodnánk a régi cikkről, hiszen ez utóbbi egyrészt veszélyes hulladék, másrészt a nyersanyagkészletek csökkenése miatt a gyártóknak is érdekük fűződhet az újrahasznosításukhoz. Főleg, hogy az elektronikai cikkekhez szükséges ún. ritkaföldfémek felett Kína szinte egyeduralkodó, s monopolhelyzetét igyekszik is kihasználni - index.hu/tudomany/2011/08/02/igy_tartja_markaban_kina_a_hitech_ipart/

Nem látom a kiutat azon fogyasztók számára, akik ki akarnak ebből a hajszából szállni, és egyszerűen tartós, minőségi műszaki cikket kívánnak vásárolni. (És itt nyilván nem a valós innovációt jelentő, újabb és újabb IT-termékekre gondolok, hanem hétköznapi használati eszközökre.) Persze a prémium kategóriás termékek között válogatva lehet olyat találni, amely tovább bírja, de ez nem megoldás az átlagfogyasztónak.
Torz helyzet az, hogy az Energomat mosógép minden szuperintelligens, n. érzékes társát túléli...

Én is csatlakoznám az előttem szólókhoz,sajnos ma már nem tudhatjuk,hogy ezeket a hiper -szuper igényeket a fogyasztók vagy inkább a nagyvállalatok hozzák létre. Az innováció fontos része a gazdaságnak,ez mozgatja és viszi előbbre. Viszont egy-egy új innováció véleményem szerint kikényszeríti az újabb igényeket, előszele az újabb lehetőségeknek... A technológia rohamos fejlődése pedig lehetőséget és színteret ad ennek. Úgy gondolom nagyon kicsi az a fogyasztói szegmens,aki foglalkozik azzal, és meg is teheti azt, hogy olyan fogyasztói cikkeket vásároljon ami mind minőségileg mind tudásilag ellentmond ennek az ún. ,,beépített avulás"-nak. Sajnos a tömegcikkek megjelenésével egyre nagyobb a hibalehetőség a gyártó számára ami aztán a vásárló kára. A reklámok pedig még tovább gyorsítják ezt a folyamatot. Mint ahogy az egyik linkben is olvasható ezek viszont azt eredményezik,hogy a fogyasztó nem magára a cégre,csupán a reklámjára fog haragudni. A vállalatok nagyon ügyesen kibújnak a garancia felelőssége alól is az apró betűs jótállási jegyek segítségével.
Véleményem szerint amíg a tudomány ilyen arányú fejlődést mutat és nincs hiányunk innovációkból sem,addig a ,,beépített avulás" fogalma is jelen lesz a fogyasztói társadalomban.

Helló!
Sokan említettétek, hogy az új termékek kikényszerítik a további fejlesztéseket. Továbbá a beépített avulást negatívumként említettétek. Többségében egyetértek mindenkivel, azonban szerintm fontos oldala ennek a témának az is, hogy a fogyasztó igényei egyre nagyobbak és nagyobbak éppen ezért a fogyasztó az els számú aki az új innovációkat kikényszeríti. Valamint mindenképp meg kell említeni, hogy nagyon gyakran a fogyasztó jóval a már említett "beépített avulás" előtt vásárol egy új terméket. Nagyon sok esetben láthatjuk, hogy egy-egy új termék státuszszimbólumként tűnik fel (pl egy iPhone, vagy egy MacBook). Ezek esetében azok a vásárlók, akik már órákkal a megjelenés előtt a volt bejáratában állnak, nem az elromlott telefonjukat/laptopjukat szeretnék lecserélni. Persze ez csak egy kis hányada a fogyasztói társadalomnak, és egy igen sarkalatos példa, de szerintem jól tükrözi, hogy a avulás csupán kevés esetben vehető észre, hiszen az technikai fejlődés jóval gyorsabb és az innovációk gyakran vásárlásra késztetnek

Sziasztok!
Szerintem a technológiáé a legfontosabb szerep ebben a kérdésben. Figyeljük meg például egy mobiltelefon esetében, hogy 1-2 év alatt a világban milyen technológiai fejlődés megy végbe. Ez a fejlődés arra ösztönzi a gyártókat, hogy termékeik élettartamát rövidebb időre tervezzék, mivel 2 év múlva már egy akkor még jónak számító telefon teljesen elavult lehet, és így a fogyasztó igényei magasabb szintre emelkednek.
Vagyis a gyártóknak nem érdekük, hogy megjavítsák a már elavult készülékeket, hanem a folyamatos innováció következtében piacra kerülő termékek eladása az ő céljuk.Ennek természetes velejárója, hogy ezek a termékek több pénzbe is kerülnek, és így a fogyasztók valójában már az újabb, magasabb szintű igényeiket elégítik ki ezek megvásárlásával.

Az innováció és a beépített avulás egymást nem kizáró következmény. Pontosan a megújulásból, a fejlesztésből következik, hogy mindig valami újat kitalálnak, tehát ami eddig előtte volt, az valószínűleg már nem lesz olyan kereset cikk. Szerintem is főleg az IT területén figyelhető meg ez a jelenség. Például a bátyám nemrég újságolta nekem, hogy elromlott a telefonja, és majdnem annyiba került volna megcsináltatni, mint egy új készülék ára. Így vett egy újat. Persze ilyenkor jönnek a kedvezmények, hogy aranykártyás, akkor előfizetéses lesz, stb, , amivel még olcsóbb egy új telefon, és a vevőben is az az érzés támad, hogy milyen jól járt.

Sziasztok!
Én az innovációt és a beépített avulást a piacgazdasággal és a fogyasztói társadalommal kötném össze, és így szerintem más megvilágításba kerül a beépített avulás fogalom.

A piacgazdaság korszakát éljük. Rengeteg termék van a piacon, mindenki megtalálja a saját rezervációs árának megfelelő terméket, a neki megfelelő minőségben. Itt már nincs olyan, mint a hiánygazdaság idején volt, hogy nem volt szappan, és az baj volt. Ma már az a baj, ha nem tudok egy boltban kártyával fizetni, és fel vagyok háborodva...nagy változás. A piacgazdaság így a versenyre és az innovációra épít.
A piacgazdaságnak azonban egy másik hatása is van. Kialakította, természetesen már nagyon régen, a fogyasztói társadalmat. A versenynek hála megteltek az üzletek, mi pedig hozzászoktunk egy általános életszínvonalhoz. Ezt pedig fenntartani és fejleszteni szeretnék. Ez részünkről keresletet jelent az új termékekre, ami boldogabbá tesz minket, kielégítik szükségleteinket. Keresletünkkel azonban nem csak a pénzünket költjük, hanem munkahelyeket teremtünk, és mi, fogyasztók is az innováció középpontjába kerülünk.
A fogyasztói társadalom sajátossága, hogy nyitottak vagyunk az új dolgokra. Megvásároljuk a modernebb termékeket. Ezért nem is bánjuk, ha az már elavult. Sokan panaszkodnak, hogy milyen hamar elromlanak a fogyasztási cikkek manapság. Évtizedekkel ezelőtt nem volt a piacon komoly kínálat, nem az volt a kérdés, hogy milyen hűtőt vegyek, hanem hogy hogyan tudnék hűtőhöz jutni. Az alapvető igény kielégítése is nehézkes volt. Ma már másképp van. Nem szervizelik ezeket a termékeket, hiszen a fogyasztóra szabottságuk miatt (összetett, könnyű, kicsi, mobil, dizájnos..stb.) már olcsóbb venni egy újat, mint javíttatni.
De vajon tényleg beépített avulás ez? Az innováció és a fogyasztói társadalom a gazdasági fejlődés fenntartásának szerves részei. Ezek nem rossz dolgok, szükségesek, és ezek által javul az életszínvonalunk, lesznek munkahelyek...szerintem ez nem is beépített avulás, hanem szükséges, vagy velejáró avulás. Áldozat a gazdasági fejlődés oltárán.
Így pedig összességében mindenki jól jár. A kecske, az a fogyasztó, is jól lakik, és a káposzta, az az a piacgazdaság, is megmarad.

Sziasztok!
Én az innovációt és a beépített avulást a piacgazdasággal és a fogyasztói társadalommal kötném össze, és így szerintem más megvilágításba kerül a beépített avulás fogalom.

A piacgazdaság korszakát éljük. Rengeteg termék van a piacon, mindenki megtalálja a saját rezervációs árának megfelelő terméket, a neki megfelelő minőségben. Itt már nincs olyan, mint a hiánygazdaság idején volt, hogy nem volt szappan, és az baj volt. Ma már az a baj, ha nem tudok egy boltban kártyával fizetni, és fel vagyok háborodva...nagy változás. A piacgazdaság így a versenyre és az innovációra épít.
A piacgazdaságnak azonban egy másik hatása is van. Kialakította, természetesen már nagyon régen, a fogyasztói társadalmat. A versenynek hála megteltek az üzletek, mi pedig hozzászoktunk egy általános életszínvonalhoz. Ezt pedig fenntartani és fejleszteni szeretnék. Ez részünkről keresletet jelent az új termékekre, ami boldogabbá tesz minket, kielégítik szükségleteinket. Keresletünkkel azonban nem csak a pénzünket költjük, hanem munkahelyeket teremtünk, és mi, fogyasztók is az innováció középpontjába kerülünk.
A fogyasztói társadalom sajátossága, hogy nyitottak vagyunk az új dolgokra. Megvásároljuk a modernebb termékeket. Ezért nem is bánjuk, ha az már elavult. Sokan panaszkodnak, hogy milyen hamar elromlanak a fogyasztási cikkek manapság. Évtizedekkel ezelőtt nem volt a piacon komoly kínálat, nem az volt a kérdés, hogy milyen hűtőt vegyek, hanem hogy hogyan tudnék hűtőhöz jutni. Az alapvető igény kielégítése is nehézkes volt. Ma már másképp van. Nem szervizelik ezeket a termékeket, hiszen a fogyasztóra szabottságuk miatt (összetett, könnyű, kicsi, mobil, dizájnos..stb.) már olcsóbb venni egy újat, mint javíttatni.
De vajon tényleg beépített avulás ez? Az innováció és a fogyasztói társadalom a gazdasági fejlődés fenntartásának szerves részei. Ezek nem rossz dolgok, szükségesek, és ezek által javul az életszínvonalunk, lesznek munkahelyek...szerintem ez nem is beépített avulás, hanem szükséges, vagy velejáró avulás. Áldozat a gazdasági fejlődés oltárán.
Így pedig összességében mindenki jól jár. A kecske, az a fogyasztó, is jól lakik, és a káposzta, az az a piacgazdaság, is megmarad.

"Ez a fejlődés arra ösztönzi a gyártókat, hogy termékeik élettartamát rövidebb időre tervezzék, mivel 2 év múlva már egy akkor még jónak számító telefon teljesen elavult lehet[...]"

A fenti bejegyzések olvasása közben nekem ez a mondat(töredék) szúrt szemet. Úgy gondolom, hogy a folyamatos fejlődés, az innováció kevésbé ösztönzi a termelőt a rövid élettartamú termék gyártására. A termelőnek igazából mindegy, hogy a termék megvásárlása után milyen hamar avul el, csak reménykedhet abban, hogy a fogyasztó számára hamar válik az adott technológia elavulttá, ezért azonban nem nagyon tehet semmit, mert akkor a fogyasztó nem az ő termékét venné meg. Szerintem fogyasztói szempontból kellene a kérdést vizsgálni. Láthatunk ma is olyanokat, akik monokróm kijelzős telefonnal mászkálnak és nagyon jól elvannak vele, de én személy szerint például egy napig sem lennék meg az okostelefonom nélkül. Én vagyok, aki igényli az innovatív szolgáltatásokat, amire hajlandó vagyok pénzt áldozni. A vállalat feladata tehát az innovatív termékek legyártása, amik esetén a fogyasztó (én) mérlegel, hogy az adott innováció megéri-e a befektetendő összeget. Természetesen szerepet játszik a dolgokban az amortizáció, hiszen például idővel elveszti költséghatékonyságát az idős termékek szervize, mert már annyira drága hozzájuk a szükséges alkatrész, amiből egy újfajta készülék teljes egészében legyártható.

Szerintem nem minden innováció, ami annak látszik, legalábbis ha abból a definícióból indulunk ki, hogy az innováció a fogyasztói igények magasabb szintű kielégítése. Az elavulás elméletet két oldalról lehet vizsgálni. Az egyik a gyártók, terjesztők részéről jelentkező beépített vagy tervezett avulás, a másik pedig a fogyasztók olthatatlan igénye a mindig újra, mindig legjobbra. A kettő egymást erősítve sajnos tökéletesen működik – a racionális szempontokat sutba dobva. Érthető, hogy a technikai fejlődés révén egyre tökéletesebb termék készülhet, tartósságát tekintve is, ami a gyártónak nem szolgálja az érdekét. Inkább arra törekszik, hogy terméke tökéletesnek LÁTSSZON, de igazából ne legyen az. Hiszen át kell adnia a helyet hamarosan az új fejlesztésnek. A fogyasztók abszolút többsége ennek a nyomásnak önként és dalolva engedelmeskedik, kidobja a még jót és veszi az új még jobbat. Nem lehet véletlen, hogy sok elektromos berendezés a garancia lejárta után általában el is romlik. Ezért ha 5 évig nem akarunk új hűtőt venni, akkor olyat választunk, amelynek öt éves a garanciaideje, még ha emiatt drágább is. Háztartásokban ugyanakkor még lehet találkozni olyan ősleletekkel, mint pl. a Hajdú mosógép, amely évtizedek óta működik, s inkább csak azért dobják ki, mert kitörik a kereke vagy lekopott róla a festék. Említhetjük a régi bútorokat (valódi fából, igényesen kidolgozva), vagy akár a 100 éves házakat, amik még mindig jobb állapotban vannak, mint a szocreál lakótelepek. A kérdésre válaszolva – az innováció és a beépített avulás összeegyeztethetőségét vizsgálva – az innováció definícióját úgy egészíteném ki, hogy az a fogyasztónak az új technika, a divatos design, a folyamatosan megújuló trendi márka biztonsága, a fejlődés élvonalát szimbolizáló termék iránti igényének kielégítése. De az innovációnak nem szükségszerű velejárója tartósság, az ésszerű ár, a könnyű használhatóság, a kényelem iránti igény kielégítése.

A „beépített avulás” a gyártók részéről természetes és logikus folyamat eredménye. Az ő érdekük, hogy minél több terméket adjanak el minél nagyobb haszonnal. A tervezett és a fizikai élettartam összhangját szolgáló anyag- és technológia választás a költségcsökkentés révén a haszon növeléséhez járul hozzá. Azonban nagyon fontos az, hogy amikor a termék fizikailag is tönkremegy (vagy jelentős mértékben romlik a minősége), akkor már legyen a piacon valami olyan termék, amely „csáberejével” elfeledteti a fogyasztóval a termék elhasználódása miatti bosszúságot, és újabb vásárlási igényt szüljön. Itt nő meg a marketingtevékenység fontossága. A vásárló tudatába valahogy el kell juttatni az új termék pozitív tulajdonságait, és azt, hogy az általa nyújtott szolgáltatásokra a fogyasztónak „mennyire szüksége van”. És még azt is sugallani kell, hogy a régi készülék használata egyébként is „ciki”, az új sokkal divatosabb. A fogyasztók pedig vásárolni fognak, lecserélik a régit. Mindaddig, amíg van miből. Ahogy a vásárlóerő csökken, úgy fordul a közhangulat a „fogyasztói társadalom” ellen.

A heves innováció egyik fő hozadéka a gyors elavulás is, ami nem is annyira „tervezett”, mintsem inkább kényszeres lehet.

Ahogy már a többiek is leírták, a tervezett elavulás (valós/vélt) hatásait főként az IT szektoron érzékeljük. Azonban ez nem is véletlen, hisz mára ennél a szektornál érzékelhető leginkább a termék innováció. Szinte évente jelennek meg újabb és újabb modellek, egyre növekvő teljesítménnyel, azonban egyre inkább csökkenő mérettel/súllyal.

Épp ezért, szerintem a két jelenség (innováció, és tervezett elavulás) sokszor kéz a kézben jár. Azon termékcsoportoknál, ahol ugrásszerű az innovációs folyamat, a trendkövető felhasználók kénytelenek sűrűn eszközcserével követni ezt a fejlődést.

Elsődleges kérdés, hogy kik generálják ezt az innovációs hullámot, a felhasználók, vagy a cégek? Szerintem kicsit mindketten, hisz felhasználóként az igényeink végtelenek, cégként, pedig érdemes minél több újdonságot a piacra dobnunk, hogy az azokhoz gyártott termékeinket el tudjuk adni, és erről meg is kell győznünk a felhasználót. Ez két részből áll, meg kell győznünk, hogy az ő terméke elavult (pl.: az új program szándékosan nem kompatibilis vele), és rá kell vennünk, hogy a mi termékünk kell neki (igényteremtés).

Mára ez a jelenség azt eredményezte, hogy ha megveszünk egy telefont, annak élettartalmát három évben maximalizáljuk. Utána már (legyen működőképes is) nem képes kielégíteni az igényeket.
Ezt az időkorlátot valahol a gyártók is felállították, és mivel sikerült elérni, hogy a felhasználók elfogadják, sőt kövessék is ezt a trendet, így nem látják értelmét a készülékük élettartalmának a meghosszabbítására.

Másrészt ma felhasználóként elvárjuk a gyártótól (és neki is az érdeke), hogy a verseny hatására minél olcsóbban adja, az új, a réginél gyorsabb, jobb, okosabb, és könnyebb/kisebb terméket. Ez persze minőségromláshoz vezet(het).
Gondoljunk csak bele, sok telefon többet tud már, mint a 6-8 évvel ezelőtti asztali számítógépek. És mégis a telefon hordozható, pehely könnyű és ultra vékony. Tehát mind azt, ami egykor egy méretes házban volt, ma belezsugorították egy pár centis készülékbe. És az ár szinte változatlan maradt. Persze a technika fejlődött, de az igények kielégítésének ilyen mértékével nem tud teljesen lépést tartani. Az árcsökkentés pedig olcsóbb anyagok, és kevéssé komplex gyártási mechanizmusokhoz vezet.
Ez a két tényező hozzájárul a termék rövid élettartalmához.

Tehát összességében szerintem egyrészt kicsi az igény másrészt nagyon korlátozott a lehetőség, a „tervezett elavulás” (vagy legalábbis a rövid élettartalom) jelenségének a megszüntetésére. Egyik oldalon ott vannak az állandóan növekvő elvárások, másik oldalon az árverseny.
Épp ezért úgy gondolom, hogy a heves innováció egyik fő hozadéka a gyors elavulás is, ami nem is annyira „tervezett”, mintsem inkább kényszeres lehet.
Ezt egy átlagos felhasználó azonban nem annyira érzi (átlagos alatt itt azokra gondolok, akinek van lehetősége, és igénye az újonnan megjelenő termékek megvételére).

Akik viszont nem akarják kihasználni az új lehetőségeket, nincs rá igényük, azok ennek a működési rendszernek a károsultjai. A fölöslegesen sokat tudó, drága eszközeik (számukra) idő előtt elromlanak. Ők viszont nem képezik a vállalatok elsődleges célcsoportját, így a termelési trendek kialakítása során, figyelmen kívül hagyják őket. Ezt talán csak tudatos vásárlással lehet feloldani.