A történet értelmében tehát ha van egy pék a faluban, és jön mellé egy új, akkor az visszaveti az addig a faluban termelő pék sikerességét. Azonban mivel ez a folyamat ma, a globalizáció idején elkerülhetetlen, ezért az sem megoldás, ha "elmenekülünk" más felé, ahol mellesleg szintén van egy pék, akit pedig mi gyengítünk sikerességében. Ez tehát egy ördögi kör, azonban ha az ember belátja, hogy tehet ellene, akkor valóban élharcos lehet. Hiszen az innováció, a marketing, a megfelelő stratégia mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a versenytárs háttérbe szoruljon, és követő lehessen csak. Persze itt felmerül a felelős vállalat kérdése, illetve az etikus magatartás a versenytársakkal. Azonban sajnos vagy nem sajnos a globalizáció magával hozta azt is, hogy legális módon lehessen a másiknak keresztbe tenni. Fontos megjegyezni azt is, hogy ebben a gyorsuló világban látható hát, hogy még a legkisebb vállalkozás sem hunyhat szemet a globalizáció felett, mert különben őt is fenyegeti az, hogy csak követő lehet. Így a legkisebb szervezeti egységnek is aktívan kell bekapcsolódnia az élharcosi szerepbe, mert ez lendíti előre az adott gazdaságot, javul az életszínvonal, és nem mellesleg az illető is sikeresebb lesz, és jobban él majd. Habár a mai napokban még annyira nem vérre menő a kisvállalkozások harca, azonban a globalizáció hatásainak terjedésével egyre inkább azzá válik.
Így tehát előrelátóan kell tekinteni a jövőbe, innovatív magatartást kell képviselni, és nyitott szemmel kell járni minden nap. Habár nem egyszerű, mégis ez lehet a megoldás arra, hogy még akár a pék is élharcos lehessen abban, amit ő maga szeret csinálni, mert mivel sikeres, ezért azt valószínűleg szívesen csinálja.
A globális gazdaság hatásai ellen pedig lokális szinten lehetetlen küzdeni, annak ellenére, hogy sok kicsi sokra menne. De talán nem is kell ellene küzdeni, mert üzleti szempontból talán nem is előnyös.

Véleményem szerint, a globális gazdaság növekedése, ellen egy kisebb vállalkozás érdemben nem tud semmit tenni és nem is érdemes, jobban jár ha bekapcsolódik a növekedésbe. Egy pédával szeretném bemutatni a helyzetet. Egy folyóban úszik egy ember, árral szemben is tud haladni egy ideig, de egy idő után az ember elfárad és vagy hagyja, hogy az ár vigye magával, vagy sajnálatos módon megfullad, mert nem bírja legyőzni az ár képezte ellenerőt. Mi a tanulság? Annyi, hogy jobban jár az ember ha az elején az árral úszik, mintsem kimerülésig ellene menjen, mert egy idő után úgyis felülkerekdeik rajta az ár és kénytelen lesz bekapcsolódni a folyamba, vagy egyszerűen kiszáll a versenyből. Az ember messzebre juthat, ha még az elején megfelelően felméri a helyzetet és a megfelelő irányt választja. A megfelelő irány ez esetben pedig a fejlődés...

Maga a tény, hogy "új pék érkezik a faluba", nem tűnik számomra annyira újdonságnak, a globalizáció követkézményeit pontosan szemléltető esetnek. Új versenytársak mindig is voltak, a legnagyobb gondot most véleményem szerint a verseny méreteinek hirtelen növekedése okozza. Az ezzel való sikeres "küzdelem" azonban szerintem elég egyértelmű, és teljesen megegyezik azzal, ami az ember mint társas lény számára is az egyetlen járható út: az alkalmazkodás.
A nagyvállalatok szempontjából ez mindképpen az innovációt jelenti, főleg Magyarországon. Kell valami újat, jobbat, szebbet találniuk, mert akárhogy nézzük, a külföldi vállalatok sok szempontból előttük járnak már, és az általuk a globalizáció révén elterjesztett újdonságok természetes módon azonnal kelendővé válnak - hat az újdonság varázsa, a különlegesség komfortérzete. A mai (leginkább fizetőképes) fogyasztó az élményt fizeti meg, sokszor többet adva érte, mint magáért a termékért. Ennek megteremtéséhez azonban megfelelő nyitott gondolkodás szükséges, mind vállalati, mind emberi szinten.
A kisvállalatok esetében azonban úgy gondolom, jóval nehezebb ezt megvalósítani. Ha egy egyszerű családi vállakozást tekintünk példának, egyértelműen megfojtják a beözönlő multik, és tőkeerő hiányában a kis profittal járó "eléldegélés" lehet sok esetben az egyetlen dolog, amit hosszú távon elérhet - ez pedig gazdasági szempontból egyáltalán nem elfogadható cél, nem viszi előre a makrogazdaságot sem, márpedig a stagnálás soha nem lehet elfogadott állapot egyetlen ágazatban sem. Ezen valószínűleg - a jelenlegi állapotok mellett - csak támogatásokkal lehet segíteni, minél több pénzt juttatni a kisvállalatoknak és a gazdaság egyik motorjává tenni őket (nem csak munkáltatói szemszögből, hanem termelés és innováció területén is).