Amennyire én belelátok az efféle vállalati "stratégiákba", két aspektusból tudom megközelíteni ezt a kérdést.
Az első, természetesen a szándékosan beépített avulás. Hiszen minél hamarabb avul el, illetve megy tönkre egy készülék és azt nem, vagy csak nagy költségek mellett lehet javíttatni, a fogyasztó kénytelen lesz egy újabb, drágább modelt megvenni. Természetesen egy korábbi típust is választhat, de az nem biztos, hogy minden, számára szükséges funkciót tartalmaz.
A másik szemszögből viszont elképzelhető, hogy az állandó ütemben, gyorsan piacra dobott új készülékeknél a gyártó nem veszi figyelembe a megfelelő működést, csak a minél gyorsabb újításra koncentrál. Ennek eredménye lehet egy "több sebből vérző" konstrukció, mely csak rövid ideig képes megállni a helyét az innovációs piacon.

Véleményem szerint ezt a kérdést két szempontból érdemes megvizsgálni, a vállalatok és a fogyasztók nézőpontjából.
A fogyasztó szempontjából a beépített avulás egy szándékos "merényletnek" tűnhet. Megfigyelhető, hogy a fogyasztási cikkek egyre kisebb élettartammal rendelkeznek, illetve amennyiben elromlanak, nincs lehetőség a javíttatásra. Erre jó példa a forrásban is említett LCD-, plazmatelevízió, amelyeket szándékosan 3-4 évre terveztek.
A vállalat szempontjából fontos megjegyezni, hogy lehetséges, hogy az adott fogyasztási cikket nagyobb élettartammal nehezen lehetne piacra vinni és ott sikereket elérni vele (esztétikai szempont, árérzékenység, stb.).
A technikai fejlődés következtében a fogyasztói igények is megváltoztak, nőttek a vevői elvárások. Megnőtt azoknak az embereknek a száma, akiknek presztízskérdés,hogy a legújabb modellel rendelkezzenek az adott termékből. Fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy az ipar azt gyártja, amire igény van. Lehetséges, hogy amennyiben javítható, tartósabb készülékre lenne igény,akkor olyan fogyasztási cikket gyártana.
A beépített avulás a piaci logika szükségszerűsége, a rövidebb élettartam esélyt ad a folyamatos innovációra. Manapság a fogyasztási cikkek javíttatása sokkal drágább lenne, mint helyette kicserélni azt.
A megoldás egy kompromisszum lehetne, amiben a praktikusan célszerű élettartam, a megfelelő ár, funkcionalitás, hatásfok és esztétika együtt jelentkezne.

Gondoljunk bele mi volt régen: kezdetben mindent egy munkás végzett, sokáig tartott de a minősége kiváló lett. Ez után a manufaktúrák és a gyáripar gyorsabbá tették a termék legyártását, sokkal olcsóbbá váltak az áruk, azért mert a munkafolyamatokat részekre osztották egyes részeket más-más végzett (kooperáció).
A futószalag óriási találmány volt. 1908ban megjelent Ford-modell is ennek segítségével készült. Olyan olcsó volt, hogy még a munkások is vásárolhattak belőle.
A motor szervízelése azonban állandó munkát igényelt.

"Nagy tömegeknek szánt autót fogok építeni. Elég nagy lesz egy családnak, de mégis elég lesz egyetlen ember, aki kezeli és gondoskodik róla. A legjobb anyagokból, a legjobb szakemberek fogják összeszerelni és a modern mérnöki munka legegyszerűbb konstrukcióira fog épülni. Ennek ellenére annyira olcsó lesz, hogy bárki, akinek jó fizetése van, képes lesz megvásárolni és családjával együtt élvezni azt az áldott időt, amit Isten nagyszerű nyílt terei nyújtanak. ”
– Henry Ford
Ehhez hasonló konstrukció a trabant is.

Manapság azonban hozzá se tudunk nyúlni az autóhoz, hiszen az a cél, hogyha javítani kell valamit azt a márkaszervízben tedd vagy vegyél újat!

Gondoljunk az okostelefonokra: a marketingbe ölt iszonyatos összeggel az a cél, h, elhitessék a fogyasztóval ez kell neked ha samsung minid van vegyél galaxyt...

A laptopok többsége meghal 3-4 év után!

Utóbbi 2 példa estén a technológiai fejlődés olyan gyors hogy megéri lecserélni pl. a laptopot 3-4 évente akkor is ha nincs baja. Persze aki megteheti....

A gyártók részben a piacra reagálva építették be a tervezett avulás folyamatát. A fogyasztók a vásárlási szokásaikkal manapság nem azt mutatják, hogy a cikkeiket megvéve, azt hosszú évekig, évtizedekig fogják használni, hanem egy-két évente újat vásárolnak, hiszen mindig újabbat szeretnének. Ez a szokás abból is adódhat, hogy a fejlődésnek napjainkban szinte sem nem szab határt, naponta jelennek meg újabbnál újabb technológiák, termékek, szolgáltatások. Így a gyártók számára felesleges lesz egy terméket 10 éves időtartamra tervezni, amikor azt a vásárló csak 2 évig kívánja használni. Így kerül fedésbe egymással a fejlődés, az innováció és a tervezett avulás.
Ezt nevezhetjük az avulás pozitívumának. Azonban sok fogyasztó szándékos átverésnek, manipulálásnak tekinti ezt a folyamatot. A vásárlók szerint ezt csak azért teszik a cégek, hogy a termékük iránti kereslet ne csökkenjen, és így vállaltuk ne menjen tönkre.

Véleményem szerint a beépített avulás az egyik - ha nem is alapvető feltétele rohamosan fejlődő világunknak. Ha a fogyasztók egyre újabb és újabb termékekért állnak sorba, akkor a tervezőknek egyre újabb és újabb, egyre jobb, egyre többet tudó, egyre “okosabb” termékekkel kell kirukkolniuk. És valóban, ahogy előttem is írtátok: gyakorlatilag az innovációban határ a csillagos ég… És ez így is van jól: mindig törekedni kell az újításra, a jobb minőségre, a könnyebb használhatóságra. Íly módon a cég ösztönözve van arra, hogy újat alkosson. Hiszen ha az embereknek új terméket kell vásárolnia - mivel a régi elavult, tönkrement -, akkor olyanra fognak vágyni, ami jobb, szebb, mint amilyen a régi volt. Ha viszont a cég nem fejlesztene, akkor esetleg a vásárlók elpártolnának a cégtől, és előnyben részesítenének egy másik gyártót, márkát, és annak a termékeit vásárolnák.
Így a cégek versenyeznek, ami a termékek minőségének javulását eredményezi.

Persze, azért a folyamatos újításnak, innovációnak van egy ellentábora is: sokan úgy vélik, hogy felesleges funkciókat tartalmaznak az eszközök. Erre egy személyes példával hozakodnék elő: nagybátyám véleménye szerint teljesen felesleges, hogy a mobiltelefonokat másra is lehessen használni, mint telefonálásra. Mindaddig ez volt a véleménye, amíg egy éjszaka, több száz km vezetés után, térkép és helyismeret nélkül tanácstalanul állt egy ismeretlen terelőúton. Ekkor tett jó szolgálatot a telefonból elérhető GPS.

Bár az előző hozzászólókkal nagyjából hasonló véleményen vagyok, némiképp kiegészíteném gondolataikat. A beépített avulás egyértelműen egy vállalati stratégia. Szerintem egyik ember sem szeretne annak tudatában új készüléket vásárolni, hogy meg van bizonyosodva róla, hogy az rövid időn belül használhatatlanná válik. A beépített avulás és a technika rohamos fejlődése nem egy és ugyanaz habár szorosan összefügg. Ma már az emberek legtöbbje nem tervez hosszú távra, ez a társadalmi gondolkodással is magyarázható. Régen, ha valaki azt mondta: ez egy tartós termék, az alatt azt értette, hogy jó lesz 15 évig. „De manapság melyik feleség örülne neki, ha úgy jön haza a férje hogy, ’ vettem neked egy kabátot, nagyon tartós darab, hordhatod 15 évig, nem kapsz másikat’ ”. (Popper Péter)
Én a tartós termékek híve vagyok, de azon hogy fejlődik a technika változtatni nem lehet, mivel részben kikényszerítik az újítások használatát. Hogyha egy készüléket eleve úgy terveznek, hogy abban egy bizonyos időn belül, valami kicserélhetetlen alkatrész tönkremenjen az bizony nem a fejlődő technika függvénye. Az igenis azért történik, hogy rákényszerítsék a fogyasztót az új termék megvételére (pl.: egy 2 mm-es gomb, ami körülbelül értéktelen elcsúszik/elkopik, és senki nem tudja kicserélni. Miért is?). Régen, ha a másodikról valaki leejtett egy telefont, lement érte és folytatta a beszélgetést, ma már ezután az akció után az üzletben kötnénk ki.

A 20. század kezdete óta egy termék átlagos élettartalma folyamatosan csökken. Az ajánlott cikkben nagyon jól leírják, hogy a termékek egyre komplexebbé válnak, egyre több és egyre kisebb alkatrészeket, részegységeket gyömöszölnek egy telefonba, számítógépbe vagy éppen egy autóba, így ma már nem versenyképes hosszú életciklusú termékeket árulni. Egyrészt mert rendkívül drága egy ilyen gép, kevésbé hatékony és egy gyorsan változó világban viszonylag hamar elavul. A legtöbb komment rámutatott erre. Emmelett az is előtérbe került, hogy egy átlagos fogyasztó hogyan viszonyul a rövid élettartamhoz ( átverésnek tartja; a vállalat csak eladási számait kívánja fenntartani). Másrészről felmerül a kérdés vajon mekkora igény van hosszabb élettartalmú termékekre, s ez hogyan érintené a vállalatokat (csökkenő eladási szám, és az innováció esetleges lassulása visszahatna a fogyasztóra). Én ezt szeretném egy kicsit más aspektusban megvilágítani. A termékek elavulási ideje az utóbbi ötven évben óriásit csökkent. Rengeteg ember van aki lecseréli az egy éve vett Apple termékét a legújabbra, ami már egy kicsivel fejlettebb technológiával rendelkezik. Ez tovább fűti a vállalatokban azt a hozzáállást, hogy az elavulása idő kicsi legyen, hisz a vásárlójuk többsége úgyis hamar lecseréli termékét. Szerintem ez a koncepció hosszútávon nem fenntartható. Egyrészt így rengeteg elektronikus termék kerül a szemétbe, a termékek komplexitásuk miatt (túl sok anyagot tartalmaznak, és túl kicsi mennyiségben) nem újrahasznosíthatók. Így egyrészt maga a már nem használt termék elhelyezése, másrészt a felfutó kereslet erőteljes bányászatot, nyersanyag-kitermelést indukál, ami óriási mértékben megterheli a környezetet. Sajnos a legtöbb vállalat még ha akarna se tudna ezen a téren egy fenntarthatóbb termelésre váltani, mert ez a fajta tudatosság, ez a másfajta szemléletmód még nincs meg sajnos egy átlagfogyasztóban.

Az alábbi kérdés szerintem nagyon összetett. A téma felvet a fogyasztó és a termelő szempontjából is több pozitív illetve negatív hatást.
Régebben, nyilvánvalóan minél jobb minőségre törekedtek a termelők hogy egy adott termék minél szélesebb körben elterjedjen, tehát a háztartásokba bekerült a mosógép majd a telefon illetve a számítógép. Azonban egyszer telítődött a piac, hiszen elértek ahhoz a ponthoz hogy mindenkinek volt mosógépe, viszont senki nem vesz két mosógépet. Ezáltal csökkent a kereslet, ráadásul a gépeket olcsón meg lehetett csináltatni így mindenki ezt a megoldást választotta. A vállalatok nyilván rájöttek hogy csak úgy érhetnek el profitnövekedést ha az emberek 2-3 évente ezekből a cikkekből újat vásárolnak, így a szervíz díját megdrágították illetve elkezdtek olyan alkatrészekkel felszerelni gépeket amelyek hamar felmondják a szolgálatot. A fogyasztó szemszögéből nyilván ez egy kellemetlen eset, hiszen sokszor nem is az a bosszantó h elromlik valami, hanem az hogy több napig nélkülöznünk kell azt, nem is beszélve az új termék vásárlásából származó költségről. Azonban így a fogyasztó rá van kényszerítve hogy újítson és modern eszközöket használjon, olyan gépei legyenek amik megkönnyítik az életét és ráadásul "trendi" lesz.
Tehát véleményem szerint ez a jelenség lehet innováció hiszen hatékonyan megoldották azt a tényt hogy az emberek újítsanak, és sok használati cikket, gépet elérhetőbbé tettek a fogyasztók számára a megfizethetőbb ár által, hiszen ha többet ad el egy vállalat egy termékből akkor az árát is alacsonyabban tudja tartani.

Szerintem az innováció és a beépített avulás teljesen összeegyeztethető, mivel egymást váltják ki. Ma az emberek többsége eleve nem szeretne hosszútávra venni telefont, hanem csak pár évre ( általában 2 egy mobiltelefon esetén, amíg a hűségnyilatkozat tart ), mert egyszerűen az innováció hatására a technológia rohamosan fejlődik és 2 év alatt óriási újításokat tudnak hozni, és így a még "csak" 2 éves termék teljesen elavultnak tűnik az újabb modellek mellett. Ilyen konstrukciók mellett a fejlesztőknek teljesen fölösleges hosszabb élettartamra tervezni a telefonokat, mert nem lenne anyagilag megtérülő. Természetesen ezzel nem ért minden fogyasztó egyet, de a többség érdekeit kell figyelembe venni. Annak a kisebbségnek, akik pedig inkább az élettartamra mennének, nem pedig az egyre újabb és újabb funkciókra, mindig piacra dobnak 1-1 számukra hasznosnak vélhető terméket mint pl. azok a telefonok, amiket úgy fejlesztenek ki, hogy törésellenesek legyenek, illetve víz alatt se menjenek tönkre ( Sony xperia z1 ).

A tartós fogyasztási cikkek esetén különböző élettartamra érdemes tervezni.
A telefonok helyzete jelenleg elég különös abból a szempontból, hogy az okostelefonok kb. 5 éve vannak a piacon, és óriási újdonságnak számítanak abból az aspektusból, hogy egyre több olyan funkcióval rendelkeznek, amivel egy számítógép is. Amíg a mobiltelefonok "tudása" utol nem éri a PCk-ét, addig feltételezhetően nagyon gyorsan tudnak fejlődni, hiszen "csak" a meglévő, bevált, kipróbált ötleteket, programokat kell a telefon számára használhatóvá és elérhetővé tenni. Ezután már feltételezhetően lassabban fognak fejlődni a telefonok, kisebb lesz az újdonságértéke egy-egy újabb modelnek, hiszen egyre kevesebb újítást tudnak beletenni (sok idő, amíg egy újabb alkalmazást, programot kifejlesztenek, tesztelnek, stb).
Tehát amíg a mobiltelefonok ebben a gyorsan fejlődő ágban vannak, addig a beépített elavulás szerintem nem jelent komolyabb problémát, hiszen aki nem csak telefonálásra szeretné használni, annak érdemes néhány évente újabbra cserélnie a telefonját. Viszont amikor a fejlődés lelassul, akkor már többen fogják a minőséget keresni (hiszen nem fognak azért évente új telefont venni az emberek mert tud még eggyel több programot, és 1,5 mm-rel nagyobb a kijelzője). Természetesen ekkor az eladások csökkenhetnek, ami nem érdeke a vállalatoknak.
Vannak olyan tartós fogyasztási cikkek, amiken olyan sokat nem lehet újítani pl. egy farmernadrágon olyan sok mindent nem lehet változtatni. Ezért itt érdemes lehet a minőségre utazni.
Utóbbi három évben három farmerom is szétszakadt, átlagosan egy évig bírták (pedig nem a Tescoban vettem). Mivel vásárláskor elsősorban az ár-érték arányt tekintem a legfontosabbnak, ezért minden egyes alkalommal végig kellet járnom 12 plázát, 48 boltot, és ez nagyon sok idő volt. Ezért most vettem egy olyan nadrágot, ami kétszer annyiba került, de "nomen est omen" alapján jóval tartósabb(nak kellene lennie).
De tudom, hogy minden fogyasztónak más a preferenciája, és ha valaki 3 hónaponta vesz egy nadrágot, nem biztos hogy zavarja, ha kétévente tönkremegy.
A vállalatok azoknak az érdekit fogják figyelembe venni, akik a többen vannak vagy akik a legtöbbet vásárolnak. Tehát amíg az emberek inkább az újdonságot keresik, és nem az a fontos számukra, hogy tartós legyen az adott termék, addig a vállalatoknak sem fontos, hogy hosszú élettartamú termékeket dobjanak a piacra. És később is csak azért fontos számukra a minőség, hogy ezzel tudják megnyerni a fogyasztókat.