Nagyon vészjósló lesz a következő pár mondatom, remélem nem nekem lesz igazam. A nagyvállalatok hitelfelvétele csökkent. Felismerték, hogy a recesszió idején költségeiket, pénzügyi tranzakcióikat, tőkéjüket más módon kell kezelni. Nem a holnap a cél, hanem az után, és az után sok-sok évvel. Tehát a vállalat a jövőben él, hosszú távra tervez, pénzügyi szempontjai pedig hatalmas jelentőséggel bírnak. Megemlíthető a társadalmi szerep is, illetve a felelős vállalat koncepció. Tehát ők a hosszú táv. Azonban a jelen kilátástalanságban élő embere saját maga alatt vágja a fát, de mi mást tehetne, mikor ő csak a holnapra tud gondolni, tovább nem juthat el. Hiszen neki annyi idő alatt kell számos problémát megoldania, és nem is nézhet tovább. Egyik fogyasztási hitelből a másikba, a törlesztést törleszti, de nincs kiút. Mint a képet festő ember, aki egy olyan képet fest, amin egy festő egy olyan képet fest, aki... Tehát az átlag ember a minimálbérét nem kockáztathatja, mert akkor neki semmi nem marad, de mivel az is kevés, kénytelen pénzügyeit adósság irányába terelni. Hiszen csak a holnap a fontos. A holnapután bizonytalan. A vállalat a sokból akar még többet előteremteni, a mindennapi ember pedig a keveset felhasználni, és habár mindkettőjüknek nehéz, mégis az egyszerű ember kerül ki vesztesen.
A másik indok talán az, hogy évente 90 percet töltünk átlagosan a pénzügyeinkkel. Ez roppant kevés. Egy vállalat ezt nem teheti meg, neki óránként kell 90 percet foglalkozni pénzügyeivel szerepénél fogva. Tehát az átlag ember részben tájékozatlan is, és talán ez is okozhatja a hitelből hitelbe futást. Szomorú a kép...

A kép ami vizionált newgie valójában hasonlít a valóságra.

Nemrégiben a MNB elnöke javaslatot tett arra, hogy radikálisan csökkentsék a jóváhagyott devizahitelek számát, mivel az átlagemberek - legyenek a kérdésben firtatott háztartások - képtelenek a hitelkockázat felmérésére és így nagy valószínűséggel esnek hibába egy olyan kiszámíthatatlan hiteltípusnál, mint a devizahitel. Mint newgie is megállapította a háztartások az összes pénzükkel játszanak, ami bár kisösszegű, számukra mégis kulcsfontosságú. És igen, hitelt a háztartások sokszor rövidtávú célokra, a jövő év, a nyár, a karácsony, törlesztés, rezsi, az iskolakezdés (stb.) „túléléséért” vesz fel hitelt, abszolút szükségletből, és nem stratégiai döntésből. (Nyilvánvalóan a háztartásokat ezzel nem deprimálom, hanem csak egy átlagot próbálok felrajzolni. Természetesen sokszor a háztartások is tudnak racionálisan működni.) Magyarországon főleg, de más országokban is valóban képesek az emberek csak a jelenben létezni, ha pénzügyekről van szó, aztán később nem értik a nagy puffanást. A két makrotényező között egyértelműen a felkészültség a különbség. A vállalatok a munkájukat, a saját VÁLASZTOTT tevékenységüket finanszírozzák hitelekkel, stratégiát alkotva döntenek, hogy az adott gazdasági helyzetben és a vállalat kilátásait mérlegelve megéri-e hitelt felvenni. A háztartások ezzel szemben sokszor KÉNYSZERből, SZÜKSÉGLETből vesznek fel hitelt, kevés mérlegelési lehetőséggel, és még kevesebb rizikóbecslő képességgel. A vállalatok külön embert foglalkoztatnak, hogy meghozza a szükséges óvatos lépéseket egy megváltozott válságos gazdasági környezetben. A háztartásokban persze ez elképzelhetetlen, amit nem is kell furcsállni – nem várható el pénzügyi ismeret a háztartásoktól. Az emelt mikroökonómia feladatban múlthéten pont a mikrofinanszírozással foglalkozott a tárgyalandó cikk, amiben ecsetelve volt, hogy sajnos a nemzetközi (és a hazai) tapasztalat azt mutatja, hogy a háztartások válság ide, válság oda a felvett hitelek száma nem változik, és ez a ciklikusság még további válságokhoz vezethet.
Az viszont, hogy a vállalatok hitel-viselkedése ennyiben eltér a mikrofinanszírozással aggasztó. Aggsztó, mert valamilyen szinten a vállalatok (pénzügyi intézetek, szolgáltató intézmények) kötelessége, hogy 1, segítsék a társadalmat a felelős pénzügyre 2, semmiképp sem él vissza a vásárló manipulálhatóságával és pénzügyi ismereteinek instabilitásával, felelőtlen és túlzott költekezésre ösztönzéssel. Ez a jelenség azonban szerintem jelenleg végbemegy, hogy a vállalatok – akiket sújt a válság, de tudják értelmesen kezelni a helyzetet – saját érdekükben agresszív reklámozással és marketinggel eladják termékeiket olyanoknak, akik pénzügyileg amugy is sújtva vannak.
Ezt a felelősséget én a CSR-hez sorolnám, és ha ebben kooperatívak lennének a vállalatok, az sokat javítana a közölt makromutatókon.

Az előttem szólók részletesen kifejtették a háztartások, az egyszerű fogyasztó nézőpontját, és azt, hogy miért fordulnak gyakran hitelekhez.
Éppen ezért én elsősorban a vállalati hitelfelvételről szeretnék írni, amiről kevesebb szó esett.
Szinte minden vállalatra hatással van az említett válság, bár főleg az autógyártás és az építőipar van nehéz helyzetben. A hitelfelvétel csökkenésének fő forrása is ez lehet. A vállalatok "óvatosabbak" lettek, sokuknál a túlélés a cél, vagy az, hogy minél kisebb mértékben csökkenjenek bevételeik. Nem fordítanak tőkét például a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, mert nincs miből. Hitelt pedig ilyen bizonytalan jövőkép esetén, amivel most rendelkeznek, nem érdemes felvenniük. A hitel a vállalatok számára ugyanis elsődlegesen arra szolgál, hogy egy nagyobb beruházás alaptőkéjét megteremtse, amitől a jövőben megtérülést, magas hasznot várnak. Ez esetben a projekt lefutásától és végrehajtásától függően pár hónap vagy év alatt a hitel-visszafizetés teljes költségének többszörösére tesznek szert. A vállalat pénzügyi stratégiája ráadásul hosszas elemzés és tervezés után születik meg, különböző kimutatásokra építve és a környezet előrejelzéseit figyelembe véve.
Ezzel szemben az egyszerű, hétköznapi ember nem tájékozott kellőképpen pénzügyeit és a hitellehetőségeket tekintve. Számukra az a cél, hogy például a karácsony szép legyen, a gyerek megkapjon mindent, amit szeretne, még akkor is, ha anyagi helyzetük ezt nem teszi lehetővé. Legtöbbször hasonló esetekben vesznek fel hitelt, amit a reklámok kedves és mindig mosolygós színészei oly egyszerűnek és kedvezőnek mutatnak. Az Aviva Életbiztosító felmérése alapján a magyar lakosság mintegy hatvan százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, azaz napról napra él. És a probléma az, hogy legnagyobb arányban ők folyamodnak hitelhez, sok esetben akkor is, ha az nem létszükséglet kérdése, hanem csak a vágyott, magasabb életszínvonal látszatát akarják megteremteni.

A hitelfelvétel – főleg Magyarországon – sok kockázattal jár, nemcsak a belőle következő adósság miatt, hanem azért is, mert az emberek egy része nincs is tisztában azzal, hogy azt a pénzt nem „ingyen” kapta. Ahogy Lucky Strike is írta, a vállalatok megpróbálják hitelfelvételre ösztönözni a fogyasztókat, hogy azok megvásárolják a termékeiket és így ne a vállalkozás kerüljön adósságba. Sokszor a „nyakába sózzák” az embereknek a különböző árukat, olyan dolgokat, amikre a vevőnek nem is lenne szüksége. Nem egy emberről hallottam, hogy úgy keveredett adósságba, hogy nem is volt tisztában a feltételekkel, nem tudta, a vásárlás mekkora törlesztőrészleteket von maga után, ahogyan azt sem, hogy ha részletre vásárol, akkor az eredeti ár többszörösét kell majd kifizetnie.

Magánszemélyek esetében szerintem mindenképp fontos lenne a felvilágosítás, hogy mivel is jár valójában egy hitel. Be kellene mutatni az elrettentő példákat mindenkinek, hogy kétszer is megfontolják az emberek a kölcsön felvételét. Az adósok jelentős részének egyáltalán nem lenne szüksége a hitelre, az anyagi helyzetéhez mérve luxustermékekre vagy -szolgáltatásokra költi az így megszerzett pénzt. Egyébként sem várható el azoktól, akik nem értenek a pénzügyekhez, hogy racionális döntéseket hozzanak ilyen kérdésekben.

A vállalkozások esetében – ahogyan azt az előttem szólók is említették – más a helyzet. Ott leggyakrabban hozzáértők kezelik a pénzügyeket, azért vesznek fel hiteleket, hogy fejleszteni tudjanak. Jól átgondolt, a célnak leginkább megfelelő hitelcsomagot választanak, a törlesztőrészleteket belekalkulálják a későbbi költségeikbe. Tudják, hogy cégük léte kerülhet veszélybe egy hibás döntés miatt, ezért nem is tesznek túl kockázatos vagy vakmerő lépéseket (kivéve persze, ha olyan helyzetbe kerülnek, hogy mindent vagy semmit alapon kell dönteniük). Ha látják, hogy nem fognak vele a jövőben boldogulni, akkor a vállalkozások általában nem vesznek fel hitelt.

Egyetértek yilly-vel abban,hogy a vállalkozások és a háztartások is más céból veszik fel a hiteleket.A vállalkozások egy potenciális lehetőségként tekintenek rá,többnyire fejlesztésre,bővítésre,kutatásokra stb fordítják.Míg a mai magyar magaánszemélyek nagy része(nem mint eredetileg a funkciója lenne )kényszerként,végső megoldásként használják.
Ebben az esetben úgy gondolom nagyon fontos mind a bank-és hitelintézetek ill. az állam szerepe is.
Az előbbiek sokszor kihasználják a hozzá nem értő,pénzügyeivel nem túlzottan törődő lakosságot például a magas THM-ekkel,apró betűs részekkel,az emberek pedig némi életszínvonal növekedésben reménykednek a hitel által.(Ebből következik talán az is,hogy a vállaltok belső érintettjei,munkatársak stb. jobban belelátnak a mikro-és makrogazdasági folyamatokba is természetesen).
Az állam szerintem eddig homokba dugta a fejét,nem figyelt kellően erre a problémára-kérdés körre,pedig a társadalom eladósodása komoly kozkácatokkal jár az államháztartára is(lsd.válság-devizahitelesek).Ha jól tudom az elmúlt napokban e problémát orvosolták,egy rendelettel miszerint 2010.júniusától max.250 ezer forintig évente egyszer vehet fel az ember fél évnél nem nagyobb idejű lejáratú (személyi)kölcsönt.Véleményem szerint emelett -mint ahogy sok más európai országban is-széles körben el kellene kezdeni az emberek pénzügyekkel kapcsolatos oktatását,valószínűleg általános-és középiskolában is kötelezeővé kellene tenni.Hiszen annyi más tanított tárgy van,miért pont az életüket/életünkent nagy mértékben befolyásoló "pénzügyi nevelés"marad el?

A pénzügyi nevelés fontosságát én is kiemelném, mint már tettem is az előző kommentben. Nagyon üdvözlendő, hogy ezen így fiatalon el tudunk gondolkodni, hiszen rajtunk áll valójában hogy mi fog a jövőben történni.

Az emberek alkalmaznak könyvelőt, alkalmaznak ügyvédet, hogy a szaktudást igénylő munkákat biztos kézbe helyezzék. De kérdezem én: mi igényel szaktudást, ha nem a pénzügy? A fent említett két szakma, illetve a szakemberek "használata" sem kötelező, benyújthat valaki egyedül is keresetet, de nem lesz adekvát tudása perelni és valaki könyvelhet is saját maga, de az is szintén csak a saját kárára megy.

A pénzügyi rendszer piacorientáltságával van kardinális probléma. A személyes pénzügyi tanácsadó az maga a bank, aki nyilvánvalóan profitmaximalizáló és vajmi keveset törődik azzal, hogy egy-egy hitel végkimenetele milyen, sőt gyakran a hitelkonstrukciók alján ott van, hogy egyoldalúan módosíthatja a szerződést a bank. Most persze föllázadhatnak a bank részéről, hogy ők így meg úgy fogyasztóorientáltak, ami alapjában véve rendben is van, de ez kizárólag a készséges bankfióki alkalmazottak kiképzésre terjed, akik azért magyarázzák el mélységében egy egy döntés előtt a következményeket, mert maguk is "egyszerű, hétköznapi" emberek, nem mások pénzével hanem a saját kis halmukkal játszanak. Amit írok feltétlen nemtetszését válthatja ki vezetőknek, holott szerintem tiszta sor, hogy a vonzó reklámok, a találó (vagy nem találó -OTP??) logók, a megnyerő arcok, a komfortos fiókok, az on-line szolgáltatások ugyanannyira csak a megnyerésért, a fogyasztói döntés befolyásolásáért vannak, mintha csak egy új fajta ízesítésű csokit dobna piacra a Milka, hogy őket válasszák, hogy a pénzt nekik adják.

Nem ismerek olyan bankot (akármennyire hiperszemélyesek is), akiknek szolgáltatása lenne arra, hogy a bekért kereseti és egyéb igazolópapírokon kívül hosszú távra, több aspektusból megvizsgáltatná ÉS NYOMON KÖVETNÉ (!) a hitelfelvevőket. Ha már a CSR olyannyira fontossá válik, hogy minden magát fontosnak tartó cég honlapján külön linket kap, akkor miért ne lehetne a bankok CSR-je a pénzügyi döntések felügyelete, menedzselése? Pénzt nem szereznének vele, sőt buknának, de hát más esetben egy kórháztámogatásból sem jár nekik semmi, csak a nyilvános megbecsülés/megbecsültetés. Ebből szempontból tehát indifferens lenne a bankoknak, hogy CSRnek mit választanak, és ami még emellett szól, hogy ez a momentán áldozat megtérülne egész biztosan. HA egy olyan tudat épülne ki, ahol az emberek a bankoktól nem félnek - mint fenyegető, az életüket potenciálisan megnyomorítani képes intézménytől - akkor a pénzügyi kultúra, illetve a pénzügyi intézményekbe vetett bizalom gyökeret vetne a társadalomban.

Ha ez megvalósulna ennek két pozitív externáliája lenne, amire így most kapásból gondolok.
KÉpzet pénzügyi háttérrel, az egyszerű embernek a pénz-fogalma megváltozna, ami visszatükröződne az adófizetésben. Talán egy struktúrált pénzügyi bevezetéssel és a folyamatok adekvát elmagyarázásával megértené, sőt elfogadná még a magyar ember is, hogy adózni nem kínból kell.
Másrészt, ha a bankok valóban indítanának effajta programokat a szociális helyzetek felmérésére és monitoringozására az munkalehetőséget adna egy olyan humán-végzettséggel rendelkező munkaerőpiaci csoportnak, akiknek ellenkező esetben csekély esélyük van a korrekt elhelyezkedés terén.

Vélemény?
:)

Lucky Strike:

Jogos a felvetés, egy minimális pénzügyi ktudás elvárható lenne az emberektől. Nem az kell, hogy Józsi bácsi és Mari néni tudjon opciót árazni, csak annyira van szükség, hogy tudják a pénzügyeiket 2-3 évre adekvát módon megbecsülni. Egyébként a lakosság pénzügyi tudásának bővítését célozta meg anno a Raiffeisen az RLT Klubbal közösen a "pénzügyi professzoros" miniműsor/reklámmal. Nem tudom, hogy készült-e azóta felmérés, hogy mennyivel tudatosabbak teszem azt a Raiffeisen hitelfelvevői, vagy hogy lehet-e ezt egyáltalán mérni, mindenesetre szerintem ez egy jó kezdeményezés volt, és akkora pluszköltséggel szerintem nem jár a banknak, hisz ezt a pénzt valószínűleg amúgy is kifizette volna hirdetésre.
Mindazonáltal nem hiszem, hogy a hitelkövetés egy kivitelezhető megoldás lenne az emberek bankkal való kapcsolatának megváltozására. Szerintem ez még inkább "para" lenne, hogy nem elég, hogy x összeggel tartozik valaki a banknak, de az még rendszeresen ellenőrzi is, hogy éppen mit csinál az illető vagy mit nem. Szerintem ez a jelenlegi kapcsolat a bank és az ügyfelek között kielégítő, és megfelel a piaci viszonyoknak, és a magyar fogyasztói szokásoknak.
Apropó, magyar fogyasztói szokások. Érdekes megfigyelni, hogy nálunk mennyire nem ütött be a válság a fogy. szokásokat tekintve, úgy értve, hogy a fogyasztást nem igazán esett vissza, egészen a mostani negyedévig. Az USÁban kb. a LB csődje után azonnal visszafogta a lakosság a fogyasztást. Lehet, hogy ők tudatosabbak a pénzügyeiket tekintve? Egyébként a héten két Világgazdaság számban is írtak a témáról: egyrészt visszaestek az áruhitelek, másrészt durván csökkent a fogyasztás (és sajnos a beruházás is) a harmadik negyedévben. Annyira talán mégsem reménytelen a helyzet ezek szerint, legalábbis bízzunk benne...

A vállalatok egészen más kategóriát képeznek, sokkal tudatosabbak a pénzügyeiket tekintve. A "nagyok", akik adott esetben külföldön is tevékenykednek, érzik a kereslet megcsappanását, a KKV-k pedig már korábban sem voltak túl rózsás helyzetben. A stratégiájuk ez esetben egyértelmű: túlélni. A túlélés kulcsa pedig a pénzügyek fokozott kontrollja, tehát csökkenteni az olyan nem létfontosságú kiadásokat, mint például a marketing, innováció, stb, más részről szebb napokra odázzák el a beruházásokat, hisz ezekhez nagyobb pénztőke szükséges, amit hitelből tudnak fedezni. Nyilvánvaló, hogy százmilliós összegeket nem egy recessziós időszakban fog hitel formájában felvenni egy tudatos vállalat. Ez persze a mi fogyasztói szempontunkból egyáltalán nem jó...
Csökkentek a vállalati felvásárlások és egyesülések is Magyarországon. Ez eddig is csupán a "nagyok" játéktere volt, de a restriktív vállalati pénzügyi megfontolások miatt most ők sem erre törekednek (jó, van kivétel, például a Telekom nemrégiben szerette volna felvásárolni az egyik kisebb szolgáltatót, a GVH azonban nem bólintott rá). Pedig a kisebb vállalatok szinte kínálják magukat a számukra életmentő fúziókra. Erre azonban a válság végéig várniuk kell, az idő pedig igen gyorsan ketyeg náluk...

A válság miatt természetes, hogy visszaesett a vállalatok hitelfelvételei kedve, hiszen a magas kockázat és az alacsonyabb várható megtérülési ráták (profitráták) miatt csökkent a befektetési hajlandóságuk, tartanak a jövőtől. A vállalati pénzügyekben jelenleg a költségek lefaragásáé a főszerep, hogy a vállalatok lehetőleg az üzembezárási, de méginkább a fedezeti pont felett tudjanak maradni, vagyis hogy ne menjenek csődbe.
Emellett a monetáris politika is hozzájárult a hitelfelvétel csökkenéséhez, hiszen a magasan tartott jegybanki alapkamat (kb. 6,5%) jelentősen megnövelte az általános kamatszintet a beruházási hitelekre vonatkozóan, emiatt szintén csökkenhetett a vállalatok hitelfelvételi kedve.
A kereslet is megcsappant, visszaesett, különösen a tartós fogyasztási cikkek, autók stb. iránt, emellett visszaesett az építőipar is. Ilyen feltételek mellett nem csoda, hogy a vállalatok pénzügyi menedzsmentje nem bocsátkozik kétes kimenetelű beruházásokban és hitelfelvételbe olyan kedvvel, mint tették ezt annak előtte.
Ezzel szemben pedig a fogyasztók hitelfelvételi hajlandósága nem csökkent jelentősen. Ezen sincs annyira mit csodálkoznunk, hiszen az egyén a hasznosság maximalizálására törekszik, na most ha sokan hozzászoktak a könnyű és olcsó hitelek felvételéhez a több és jobb fogyasztás érdekében, akkor azokat nehéz leszoktatni arról, mivel ez a pénzügyi kultúra kérdése. Addig hiába beszél a jegybank vagy akárki lényegi lépésekről vagy etikai kódexekről, ami a gyakorlatban nem sokat ér, ha a pénzügyi kultúra át nem alakul Magyarországon.
Ez negyvenöt év tervgazdaság után nem könnyű dolog, hiszen a ma élő idősebb nemzedékek többsége a szocializmusban nőtt fel, s teljesen idegenek számukra a pénzvilág modern működési mechanizmusai. Emiatt lehet azt mondani, hogy káros és felelőtlen pénzügyi viselkedés jellemzi őket, amely távol áll a racionalitás fogalmától, tehát meglehetősen korlátozott racionalitás jellemzi őket.
Ezen a problémán csak hosszú távon és oktatással, jobb tömegtájékoztatással, jobb gazdaságpolitikával lehetne segíteni, hiszen a pénzügyi kultúra fejlődésére van szükség.
A vállalatok esetén egyéb gondok is fellépnek, mégpedig az, hogy jelenleg képtelenség kitermelni a magyar gazdasági viszonyok között a kamatot, tehát borzasztó kockázatos, különösen a kis tőkeerejű kkv-k számára a nagyobb összegű, magas kamatú hitelfelvétel. Ezen nem nagyon lehet segíteni, talán elfogadhatjuk a monetaristák és az újklasszikusok álláspontját ebben a kérdésben, vagyis majd a piaci koordinációs mechanizmus magától vissza fog térni egyensúlyba, hiszen a piac hosszú távon mindenképpen jól működik és megoldást talál a gazdaság gondjaira.
A gazdasági szereplők, különösen a vállalati pénzügyesek, igen racionálisan viselkednek hosszú távon, de ehhez az is kell, hogy a gazdaságpolitika kiszámítható és szabálykövető legyen, ami a jelenlegi gazdaságpolitikai gyakolratról, bármilyen kormányról van is szó, korántsem mondható el.
A vállalati pénzügymenedzsment számára nem tudom, hogy létezik-e optimális megoldás. Tanulság azonban természetesen bőven akad: nem szabad felülni a kapzsi, hamis reményeknek, téves várakozásoknak. OLyan idők járnak, amikor a higgadt, józan, megfontolt gazdasági viselkedés mindennél többet ér.
Természetes hát, hogy a vállalatok ilyen körülmények között inkább a túlélésre, a megtakarításra összpontosítanak, mint sem beruházásaik bővítésére. Erre majd csak egy kezdődő konjunktúra idején kerülhet sor.