A kérdést cseppet sem olyan egyszerű eldönteni, mint amilyennek tűnik. Először nyilván az jut eszébe az embernek, hogy egy titkot felfedni elítélendő. Ráadásul hogyan bízzon így meg az ember a többi ígéretben? Ha nem sikerül a banktitkot sem garantálniuk, akkor miért higgye azt az ember, hogy biztonságban van a pénze, hogy valóban visszakapja, hogy nem férnek hozzá illetéktelenek, nem élnek vissza bizonyos lehetőségekkel?
Ugyanakkor más oldalról is meg lehet közelíteni ezt a témát. Ha azt nézzük, az adócsalók más állampolgárok vállára helyeznek nagyobb adóterhet azáltal, hogy ők jól járnak. Ha ezt tekintjük, és a közjót tartjuk szem előtt, akkor nyilvánvalóan azzal, ha utána tudnak járni (a nyilvánosságra jutott adatok alapján) az adócsalóknak, akkor a közjó növekedhet, a társadalomnak előnye származhat belőle. Persze felvetődik a kérdés, hogy valóban így van-e. Hiszen egy ilyen lista, amely hasonló esetben kiszivároghat, még nem arra garancia, hogy valóban érnek is el vele valamit. Ugyanakkor úgy tudom, hogy a németek pl. úgy oldották ezt meg, hogy felkínálták a lehetőséget a „bűnösöknek”, hogy ha egy meghatározott ideig önmaguktól befizetik a csalás összegét, akkor eltekintenek a büntetéstől. Valószínűleg sokkal többen magukra vették, mint amennyi eset ténylegesen kiderült volna…
Annak ellenére, hogy egy ilyen listával a kezében az állam azért mégis csak tud valamit kezdeni, mégsem ítélem meg pozitívan, ha egy ország ilyen eszközhöz nyúl, ha él a lehetőséggel. Valahogy az értékrendbe nem férhet bele, hogy egy (illetve az adócsalások nagy számát tekintve sok) nem éppen etikus cselekedetre szintén etikailag megkérdőjelezhető tettel reagálnak, annak segítségével próbálják megoldani. Ehelyett én úgy gondolom, a szabályozások tekintetében kell jobban odafigyelni, a kiskapuk lehetőségét kell megszüntetni, leredukálni ill. olyan feltételeket szükséges biztosítani, amelyek mellett úgy gondolják az egyes vállalatok, hogy nem éri meg kockáztatniuk, tisztességes viselkedéssel is jó eredményeket tudnak elérni.

A kérdést cseppet sem olyan egyszerű eldönteni, mint amilyennek tűnik. Először nyilván az jut eszébe az embernek, hogy egy titkot felfedni elítélendő. Ráadásul hogyan bízzon így meg az ember a többi ígéretben? Ha nem sikerül a banktitkot sem garantálniuk, akkor miért higgye azt az ember, hogy biztonságban van a pénze, hogy valóban visszakapja, hogy nem férnek hozzá illetéktelenek, nem élnek vissza bizonyos lehetőségekkel?
Ugyanakkor más oldalról is meg lehet közelíteni ezt a témát. Ha azt nézzük, az adócsalók más állampolgárok vállára helyeznek nagyobb adóterhet azáltal, hogy ők jól járnak. Ha ezt tekintjük, és a közjót tartjuk szem előtt, akkor nyilvánvalóan azzal, ha utána tudnak járni (a nyilvánosságra jutott adatok alapján) az adócsalóknak, akkor a közjó növekedhet, a társadalomnak előnye származhat belőle. Persze felvetődik a kérdés, hogy valóban így van-e. Hiszen egy ilyen lista, amely hasonló esetben kiszivároghat, még nem arra garancia, hogy valóban érnek is el vele valamit. Ugyanakkor úgy tudom, hogy a németek pl. úgy oldották ezt meg, hogy felkínálták a lehetőséget a „bűnösöknek”, hogy ha egy meghatározott ideig önmaguktól befizetik a csalás összegét, akkor eltekintenek a büntetéstől. Valószínűleg sokkal többen magukra vették, mint amennyi eset ténylegesen kiderült volna…
Annak ellenére, hogy egy ilyen listával a kezében az állam azért mégis csak tud valamit kezdeni, mégsem ítélem meg pozitívan, ha egy ország ilyen eszközhöz nyúl, ha él a lehetőséggel. Valahogy az értékrendbe nem férhet bele, hogy egy (illetve az adócsalások nagy számát tekintve sok) nem éppen etikus cselekedetre szintén etikailag megkérdőjelezhető tettel reagálnak, annak segítségével próbálják megoldani. Ehelyett én úgy gondolom, a szabályozások tekintetében kell jobban odafigyelni, a kiskapuk lehetőségét kell megszüntetni, leredukálni ill. olyan feltételeket szükséges biztosítani, amelyek mellett úgy gondolják az egyes vállalatok, hogy nem éri meg kockáztatniuk, tisztességes viselkedéssel is jó eredményeket tudnak elérni.

Sziasztok!

Először egy kicsit elkanyarodva az off-shore cégektől, ebben az esetben fontos kiemelni, hogy a WikiLeaks hozta nyilvánosságra az adatokat. Az a lap, mely magát az oknyomozó és tényfeltáró újságírás éllovasának ítélte meg nem csinált mást, - a többi esetben sem - mint hogy ismeretlen módon szerzett információkat, amiket a közhangulat szítása érdekében az olvasók elé dobott. Elérte célját, mindenki erről beszélt 3 hétig, aztán mindenki azon kezdett gondolkozni, hogy etikus volt-e mindez. Hiszen az újság magánadatokat és magánvéleményeket adott közre, és számomra mid a mai napig ismeretlen, hogy pontosan mi volt ezzel a végső céljuk. És azt a kérdést, hogy mikor mi számíthat olyan adatnak, melyet a nagyközönségnek is joga van megítélni, nagyon nehéz megválaszolni. És nem is kívánok most erre kitérni.

Ebből kiindulva elfogadhatatlan az említett esemény.
Egyrészt, ahogy eper05 említette, ha már a banktitok nem titok, akkor hogyan bízunk meg a bankokban. Másrészt látni kell, és tudatosítani az emberekben, hogy bár az off-shore cégek sok esetben etikátlanok, de a nemzetközi és hazai törvények értelmében is legálisak. Innentől kezdve szerintem semmit sem old meg az információvásárlás és annak nyilvánosságra hozása.
Ha a nemzetek meg akarják állítani az ilyen fajta vagyonmentést és tőkekivitelt más eszközöket kell találniuk, melyek etikusak és a törvényeknek megfelelnek.

Az, hogy egy országnak vagy egy adott szervezetnek mihez van joga egy olyan kérdés mely már-már filozófiai megközelítést igényel és mind a mai napig vita tárgya. Hiszen azt el kell ismerni, hogy az állam szemében a közjó mindenek felett áll, de ne felejtsük, az off-shore cégek alapítása LEGÁLIS. Illetve hogyha elfogadjuk, hogy ezeket az információkat nyilvánosságra hozzák akkor mi lesz a következő adatrengeteg, amihez mindenkinek joga lesz. Hiszen - gondolná a kedves ügyfél (kapcsolódva a második kérdéshez) - a banktitok, azért az ami, mert csak a bankok használhatják fel az adatainkat, hogy mennyi tőkénk van vagy hogy éppen mennyi hitelt kell visszafizetnünk. És azt ne felejtsük, hogy a gazdaság nagyhalainál ez nem pár milliós tétel.
Mindig lesznek olyan adatok, amiket igenis nyilvánnoságra kell hozni. De ki dönt erről? Sok esetben az ilyen cselekedetek csak hatalmi, politikai döntések következményei voltak, melynek etikussága igenis megkérdőjelezhető.

Így véleményem szerint semmilyen körülmények között sem lehet elfogadni az adatvásárlást és információszivárogtatást. Nem azt mondom, hogy az államnak nem kellene fellépnie bizonyos off-shore cégek ellen, de nem ez a helyes megoldás. Talán ez a legkönnyebb, ez veri a legnagyobb hullámot, de szerintem ebben az esetben semmiképpen sem lehet legitimálni ezt az eljárást.

Üdv!

Egyetértek argó-val azzal kapcsolatban, hogy legális gazdasági lépésekre az államoknak csak és kizárólag legális eszközökkel van joga válaszolni. Szerintem jelentős kérdés ezesetben a bankok felelőssége, hiszen ha az ügyfél és a bank részéről aláírt szerződésben szerepel a titoktartás (márpedig nyilvánvalóan szerepel), akkor az adatok kiadása bárkinek bármilyen körülmények között szerződésszegés.
Nyilvánvalóan mindenki számára a saját érdekei a legfontosabbak, ám elméletileg ezeket legális módszerekkel kell érvényesítenie. Amíg az off-shoring legális tevékenység addig a - csúnya szóval élve - "pénzemberek" minden további nélkül kivihetik pénzüket pl. svájci bankokba.
Az államok törvényalkotással léphetnek fel ez ellen, adatvásárlási szándékuk persze érthető és számomra elfogadható is.

Összefoglalva: a bankok által kötött szerződések és a nemzetközi szerződések tükrében jogilag elfogadható lépések bármelyike felhasználható bárki részéről saját céljai érdekében. Az ezektől eltérő módszerek számomra nem elfogadhatóak.

@Hofi12: csak egy apróbb megjegyzés: ne keverjük az offshoringot az offshore cégekkel

amiről talán egyikőtök sem írt, az a szervezett bűnözés elleni harc, de akár egy egyszerű pénzmosás is, amelynek során rendkívül nagy segítségére lehet a nyomozó hatóságoknak a bankszámlaforgalom figyelése. az olyan teljesen értelmetlen adatkiszivárogtatásokat, amelyeket pl. a wikileaks művel (nem csak a bankszámlákkal kapcsolatban), én pl. abszolút elítélem, azonban vannak esetek, amikor igenis jó lehet felülírni a banktitok szigorát.
gondoljunk csak bele, hogy mennyire nehéz lenne Andrés Alberto mexikói drogbáróra bármit is rábizonyítani, ha minden bankszámlaműveletét egy mindössze számmal jelölt svájci bankszámla felhasználásával tudná végezni? vagy éppen milyen könnyen el tudta volna kulcsár attila tüntetni a k&h equities botrány során keletkezett mindennemű banki feljegyzést, ha szintén hasonló módon, egy senkihez nem köthető bankszámlával tudott volna műveleteket végezni?
a banktitok tehát jó, hogy van - bár lehet gyakorlatilag nélküle élni, skandináv országokban szokás, hogy megnézheted a szomszéd adóbevallását is akár, ilyen körülmények között meg nagyjából szükségtelen bármilyen banktitokról beszélni - de sajnos szükség van a korlátozására. ami problémát persze ez felvet, az a klasszikus "Quis custodiet ipsos custodes?" kérdéskörre épül, azaz ki fog felvigyázni az államra, hogy vajon tényleg jó célra használja-e a banktitok megismerése feletti monopóliumát?

Ez persze már kicsit túlmutat az offshore cégeken és a banktitkon, így nem is fejtegetném tovább, a témával kapcsolatban viszont azt gondolom, hogy a bűnelkövetések visszaszorítása érdekében az államnak szükséges belelátnia a banktitokba is - tehát az offshore államok, cégek felett is ellenőrzést kellene gyakorolnia valakinek. az előadáson is láthattuk, hogy offshore cég ellen pert nyerni gyakorlatilag esélytelen, ez szintén probléma. ellenben szerintem az offshore államokban elvégzett adóoptimalizálás egy abszolút normális folyamat, ha tehát a dolog nem megy az átláthatóság kárára, a felelősség elmaszatolására, hanem kizárólag pénzügyi, legális előnyökért folyik, akkor véleményem szerint teljesen rendben van.

@tkazmer: Jogos, köszi:)