A tudásalapú gazdaságra vonatkozó egyik állítás, hogy a sikeres munkaerő-piaci alkalmazkodás folyamatos tanulást és a karrierpályán többször is szakmaváltást tesz/tehet szükségessé az egyének számára. Immár legalább 13. éve az iskolapadban ülőként mit gondol erről az állításról saját jövője ill. karrierje szempontjából? Milyen alapokat vár el a sikeres alkalmazkodáshoz egyetemi tanulmányaitól?
Kedves Blogolók!
A life-long-learning koncepciója rendkívül divatos manapság, fontosságát a legtöbb hozzászóló elismerte. Tudásunk állandó fejlesztése talán még olyan szakmákban is fontos lehet, mint a példaként hozott matematikatanár vagy asztalos esetében. Bár kettő meg kettő még valószínűleg hosszú ideig néggyel lesz egyenlő, egy matematikatanárnak is újabb és újabb oktatási koncepciókat kell elsajátítania, új demonstrációs eszközökkel kell megismerkednie. Egy asztalosnak is lépést kell tartania szakmája legmodernebb technológiai újításaival vagy tisztában kell esetleg lennie egy üzleti vállalkozás elindításához szükséges üzleti ismeretekkel.
A szakmaváltás kérdéskörét többen említették a hozzászólók között. Sikeres szakmaváltásokra számos példát lehetne hozni: Czakó Borbála például az Ernst&Young könyvvizsgáló cég egykori vezérigazgatója jelenleg londoni nagykövet, de azt talán kevesebben tudják, hogy eredetileg üzemmérnökként kezdte pályafutását. Simó György pedig, aki nemrég még a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, eredetileg szociológia diplomával lépett ki az ELTE kapuján a kilencvenes évek végén. Míg 20-30 évvel ezelőtt egyenesen gyanús volt, ha valaki elhagyta munkahelyét, az állások váltogatása mára elfogadottá, hovatovább szükségessé válik. A szakmaközi váltásoknak azonban van egy igen nagy veszélye. Ahhoz, hogy az ember szakemberré váljon egy adott területen több tízezer ún. gondolkodási sémát kell elsajátítania. Egy elismert szakértő – akit a pszichológusok gyakran a sakkjátékból kölcsönvett nagymester metaforájával írnak le – ismeri szakmája leggyakoribb és legfontosabb jelenségeit, ismeri az ezekre vonatkozó modelleket, és alkalmazni tudja azokat egy-egy probléma megoldására. Ezeknek az elsajátítása általában igen hosszú időbe – legalább tíz évbe, de még akár évtizedekbe – is telhet, függően attól, hogy milyen szakterületről beszélünk (nem véletlen, hogy a leendő orvosokat sok éven át tréningeznek arra, hogy előbb-utóbb jó szakember váljon belőlük). A szakmák állandó cserélgetése lehetetlenné tesz ilyen mértékű elmélyülést.Az egyetemi diploma az álláskeresésnél jó ajánlólevél lehet, de – kétségtelen tény – egyre több cég követeli meg a szakmai gyakorlat szükségességét. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az egyetem, bár elmozdulhat a gyakorlatiasabb képzések irányába, soha nem lesz azonban a gyakorlati képzések fellegvára. Az egyetem – főként a mester- vagy az ötéves képzéseket tekintve – egy területre vonatkozó általános tudást, elméleti ismereteket adhat. A gyakorlat évről-évre változhat, könnyen meglehet, hogy az első évesként elsajátított „gyakorlatias” tananyag (amelyet a hallgatók oly sokszor kérnek számon az egyetemi képzésen) öt évvel később teljesen elavulttá válik. Szokták mondani, hogy „nincs praktikusabb, mint egy jó elmélet”, amely jól érzékelteti az elméleti megalapozottság, az elmélyültség fontosságát.Szántó Richárd
