HTML

Vállgazd Blog

A Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének vitablogja.

Játékszabályok

Hogyan értékeljük a hallgatók hozzászólásait? Mire adunk pontot? Itt mindenki megtudhatja.

Friss topikok

  • leányvállalat: A Diákhitel elsősorban azoknak hasznos, akik semmilyen más forrásból nem tudnák finanszírozni tanu... (2013.12.03. 13:45) Pénzügy 1. kérdés
  • Herondale: Hitelfelvétel mellett csak végső esetben döntenék. Ebben az esetben a deviza alapú konstrukciót vá... (2013.11.29. 08:58) Pénzügy 2. kérdés
  • sallaiz: Egy fontos dologról ha jól láttam akkor nem írt senki. Ez az e-útdíj. Bár nem a városi logisztikáh... (2013.11.23. 15:05) ÉFM - 1. kérdés
  • Szántó Rúben: Szerintem ezt nem feltétlen igényelné a várásló közösség, csak a legtöbb szolgáltató vállalatoknak... (2013.11.22. 12:38) ÉFM - 2. kérdés
  • sallaiz: Hátránya még, hogy a hallgatók túl sok információhoz juthatnak hozzá, egyre nehezebb kiszűrni a re... (2013.11.16. 00:47) Információ - 2. kérdés

Linkblog

A vállalat helye_ piac 1. kérdés

2009.09.27. 12:00 palfiildi

 

Mi a véleménye arról a tételről, hogy a gazdasági verseny alapelvei
a társadalom más szféráiban is általában kedvező hatással alkalmazhatók?
Támassza alá példával illetve példákkal is a véleményét!
 

 

Kedves Hallgatók!
 
Ezen a héten én reflektálok a határidőig beérkezett blogkommentekre, igyekezvén összegezni és kiemelni a legfontosabb pontokat.
Erre a kérdésre sajnos nem érkezett túl sok hozzászólás, de azok mind inspirálóak és tartalmasak voltak. Rögtön meg is említeném yilly véleményét, mely egyúttal zárszónak is kiváló lenne: „...a verseny nem alternatívája az elhivatottságnak, hanem kiegészítője, vagyis a piaci mechanizmusokra való átállással sem szabad túlzásba esni.” Az elhivatottság kérdése már rögtön az elején, Lucky Strike hozzászólásában felmerült, aki szerint bizonyos társadalmi területeken a gyakorlatban meghiúsulna a gazdasági verseny alapelveinek alkalmazása az etikai koordináció miatt, mert pl. sem az orvos, sem a tanár nem cselekedhet a gazdasági verseny alapelvei szerint, mert az sértené a hivatásukat. Úgy véli, hogy az etika az alapvető különbség a gazdaság és az attól különböző társadalmi szférák résztvevőinek kapcsolatai között, az utóbbiak az etika miatt emberközelibbek. Ez a vélemény a további két hozzászóló, z_kovacs és yilly részéről is remek hozzászólásokat eredményezett. Fontos, hogy felhívták a figyelmet arra, hogy a verseny fogalma mint olyan nem a gazdaság sajátja, hanem komoly gyökerei vannak pl. a biológia, etológia és a szociológia területén is. Visszaemlékezve biológiai tanulmányaimra, ott a verseny a gazdasági értelmezéssel összevetve kevésbé kedvezőbb érzéseket kelt az emberben, mert egy +/- jellegű kapcsolatként definiálják, vagyis az egyik fél nyeresége a másik fél vesztesége. Nem véletlen, hogy a Vállgazd könyvben megtalálható fogalom tartalmazza az „adott szabályok közt zajló tevékenység” kitételt is. Így teljesen egyetértek z_kovacs-csal abban, hogy a „homo oeconomicus képébe nem fér bele az egyén számára is időrabló és teljesítménycsökkentő totális verseny”. A tény, hogy a fejlett gazdaságokban komoly versenyszabályozás létezik (azaz a gazdasági szférán belül sem lehet teljesen szabadon engedni a versenyt), utal arra, hogy a gazdasági verseny alapelveit más szférákban is csak a megfelelő mértékig lehet hasznosan átültetni.
Az etikai koordináció behozatala a vitába lényeges szempont volt. Úgy érzem azonban, hogy a hozzászólások néhol elmentek egymás mellett, mert nem volt letisztázva, milyen szinten beszélünk az etikáról, és ezek a szintek keveredtek. Visszautalva Lucky Strike-ra, szerinte sem az orvos, sem a tanár nem cselekedhet a gazdasági verseny alapelvei szerint, mert az sértené a hivatásukat. Ezzel nagyjából egyetértek, de magasabb szinten, pl. az intézményi háttér megteremtésénél mi zárja ki a versenymechanizmusok alkalmazását? Ahogyan arra z_kovacs jól rámutatott, az etikai koordináció a valóságban nem elsődleges, csak kiegészítő mechanizmus. Nagy emberalkotta rendszereknél az etikai koordináción alapuló megoldás valamiért sehogy sem akart sikerülni, jellemzően valamilyen erősen bürokratizált dolog sült ki belőle. A magyar egészségügy is jó példája a pazarló, bürokratikus, fenntarthatatlan rendszernek, ahol egyébként az etikai megfontolások fontos szerepet játszhatnak abban, hogy piaci megoldásokat hogyan vezessünk be a hatékonyság növelésére. Nem csak nálunk összetett ez a kérdés, máshol is nagy vitákat kavar (pl. Obama elképzelései az amerikai egészségügyi rendszer reformjára).
Ugyanakkor maga az etika is sok problémát vet fel, hiszen milyen etikáról is beszélünk? Ebbe itt mélyebben nincs módom belemenni, de mindenki fel tudna sorolni számos példát, amikor valamilyen etikai elvre támaszkodva emberek egy csoportja nem bánt kesztyűs kézzel emberek egy másik csoportjával. z_kovacs jól rámutat erre az egyéni normák társadalmi szintre emelésénél, de szerintem itt átesik a ló túloldalára azzal, hogy ez hosszútávon totális kontrollhoz vezetne el. Minden társadalomban szükséges ugyanis egy etikai minimum, amit a többség elfogad, és amelynek a betartását kikényszeríti az intézményei által (pl. nem szabad embert ölni).
Matyusz Zsolt

7 komment

Címkék: vállalat piac

A bejegyzés trackback címe:

https://vallgazd.blog.hu/api/trackback/id/tr251410290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F_Ádám 2009.09.29. 11:21:36

A neoklasszikus közgazdaságtan alapvető feltételezéseit sokan tekintik bizonyos társadalomtudományok kiindulópontjának, és nemcsak a tökéletes, szabad verseny esetében van ez így. A tökéletes verseny, az önérdekkövető, profitmaximalizáló, racionális viselkedés első ránézésre alkalmasnak tűnhet arra, hogy általában leírja az emberek magatartását. Ez az elgondolás vezetett ahhoz a feltevéshez, hogy a legalapvetőbb társadalmi jelenségeket is, mint például a párválasztás, iskolaválasztás, álláskeresés, képesek vagyunk az önérdekkövető egyén modelljével leírni. Akár a nemzetközi kapcsolatok vagy a politika világa is példaként szolgálhat ezekre. De mint ahogy a gazdasági életben sem, ezeken a területeken sem valósul meg soha a tiszta, tökéletes verseny. A nemzetközi politikai viszonyokban létezik a tisztán racionálisan cselekvő, haszonmaximalizáló, realista politikát követő államok világképe, ugyanakkor ezen a területen sem valósul meg a tökéletes verseny az államok eltérő adottságai miatt, és ugyanez alkalmazható a politika világára is. Ezekből következik, hogy a közgazdaságtan eszköztárát, a gazdasági verseny fogalmát nem lehet maradéktalanul alkalmazni más társadalmi jelenségek leírására.

Lucky Strike 2009.09.29. 21:45:20

Merész állításnak tartom, hogy a gazdasági verseny modellje nagy általánosságban jól működik a társadalom más szféráiban.
A gazdasági verseny alapelvei bár elméleti síkon funkcionálhatnának a fenti hozzászólásban említett pár- illetve iskolaválasztás illetve más társadalmi területeken, ám gyakorlatban az etikai koordináció miatt meghiúsulna az alkalmazásuk. Az oktatás, illetve az egészségügy két olyan terület, ahol ez tisztán látható. Sem az orvos, sem a tanár nem cselekedhet a gazdasági verseny alapelvei szerint, mert az sértené a hivatásukat. Nem lehet kizárólag akkor nyújtani egészségügyi szolgáltatást, ha nekünk orvosként racionálisan gondolkodva a ráfordított energia/megterülés arány megfelelő. Hasonló logikával a tanárt nem lehet homo oeconomicus-ok közé sorolni, mert nem az önérdek és a racionalizmus, hanem egy sokkal etikusabb, gazdálkodási szókincstárban nem fellelhető motiváló erő, a hivatástudat, magának a foglalkozásnak a szeretete hajtja. Ennek a kritikának persze fel lehet róni, hogy más országokban, ahol az egészségügy illetve oktatás nagyobb renoméval és megbecsüléssel rendelkezik, ott talán racionális döntésnek számít tanárnak illetve orvosnak lenni s ezzel együtt jobban összhangba hozható ez a két szféra is a gazdasági alapelvekkel.
Azért gondolom, hogy az etika az alapvető különbség, mert a gazdaságtól különböző társadalmi szférák résztvevői közötti kapcsolatok emberközelibbek, mint a piaci résztvevők közötti. Az egyház, a család, az oktatás, az egészségügy mind-mind olyan területek, melyeknél az ember-ember kapcsolat sokkal mérvadóbb, mint a haszonmaximalizálásra törekvő jogi személyiségek mögé búvó embertömörülések között.
Az ember-ember közötti kapcsolatokat pedig normális esetben szükségszerűen inkább ez etika, és nem az önérdek és a racionalitás vezérli.

zeno19 2009.09.30. 15:48:01

Először próbálok reagálni az előttem hozzászólók érvéire.
Maga a kérdés elég összetett.

Addig is próbálom az önálló gondolatokat összeszedni.

Ádám, a verseny modelljének "kiterjesztése" nem a neoklasszikus közgazdaságtanhoz köthető.
Sőt még csak nem is a közgazdaságtanban jelent meg a "kiterjesztése".

Először a szociológiában (Spencer), ill. a biológiában, humánetológiában stb.
Ennek vadhajtása volt a szociáldarwinizmus, amely az emberek közötti versenyt mindenek fölé helyezte, és a természetes szelekció részének tekintette a kevésbé versenyképes egyedek "kihullását" (pl. szegények).

Alapvetően maga a szemléletmód nem a közgazdaságtanból indult ki. És szerintem közgazdaságtanilag a fenti modell nem is tekinthető racionálisnak.
A homo oeconomicus képébe nem fér bele az egyén számára is időrabló és teljesítménycsökkentő totális verseny.
A komparatív előnyök miatt a kooperáció biz. szintig szükségszerű. Ill. a szabályrendszerek, keretek folyamatos pontosítása.

Mindenesetre abban igazad van, hogy a klasszikus kapitalizmus és az Adam Smith-i elmélet átalakította a középkor statikus, "mindenkinek megvan a helye", a társadalom testében ("corpusában") és az Istentől elrendelt, etikus és tök jó elvét.

Lucky Strike.
A hivatástudat már-már metafizikai fogalom.
Először Kálvin János használta vocatio (=hivatás,<-invocation: elhívás), mint Isten által elrendelt küldetést, földi hitvallást a munka révén.
Ez elég nehezen illeszthető be a "mindennapi valóság" keretei közé.

És ha elvonatkoztatunk az egyes orvostól, és az egészségügyről, mint több ezer főt foglalkoztató rendszerről beszélünk, akkor pedig már abszolút értelmezhetlen a fogalom.

Abban egyetértek, hogy kizárólag a profitmaximalizálás nem lehet az egészségügy célja.
Másrészt a költségek minimalizálása ill. legalább a fenntarthatóság (ha nem is a profit) alapvető cél lenne.

Hozzátenném, hogy az egészségügy nem egészen jó példa a tökéletes etikai koordinációra. Létezik hálapénz, paraszolvencia és a betegek versenyeznek a jobb orvosokért, időpontokért, fizetnek érte, feketén (!), miközben sok esetben az életben maradásuk a tét.
A nem fizetős egészségügy egyre romló színvonaláról egyes benne dolgozók hozzáállásáról (aminek semmi köze a hivatástudathoz), nem is beszélve. Tisztelet (a szerencsére még sok) a kivételnek.
Nem tudom, de én ebbe nehezen tudom beilleszteni azt az ideális kívánalmat.

Az ember-ember közötti kapcsolatokat nagyrészt szerintem az önérdek ill. a szűk csoportérdek vezérli.

Az ember társas lény, DE nem hangya.
Ezzel a humánetológia foglalkozik. (biológusok előnyben:D)
Az ember az önös ill. a hozzá közel állók (rokonok, legszűkebb baráti kör) érdekeit képviseli, törekszik érvényesíteni.
És ennek az elérésére (!) társul más emberekkel ill. kooperál.
De az alapvető a verseny az egyének ill. kis csoportok között a szúkös erőforrásokért.
Amit kiegészít a kooperáció, ha könnyebb elérni a célt.

A társadalmat kb. ez a 2 ellentétes erő hatja át.

Az etikai koordináció szerepe az ELLENSÚLY.
Hogy a társadalom, a nagyobb csoport fenntartása érdekében (a "faj" -nem rassz, a homo sapiens sapiensre gondolok-, a nemzet, a faluközösség stb.), az egyensúly biztosítására egy ellensúlyt képezzen.

De egyes emberi jogi "dogmákkal" ellentétben az etikai koordináció a valóságban nem elsődleges.

A jogi szabályozás is azért fontos, hogy a nagyobb közösségek érdekeit megvédje és szankcionálja az azt sértő cselekményeket.

Azzal hogy az ember a kooperatív magatartással vagy a versengéssel jár-e jobban adott helyzetben változó, és a játékelmélet foglalkozik ezzel.
De mindenesetre az önérdek ill. a szűk, szerves (család, rokonok) közösség érdekei fogják a legtöbb embert vezetni a választásnál.

Mivel társadalmi kérdésekről van szól, kivételek minden esetben vannak.

Addig is gondolkodom a saját változatomon.:)

zeno19 2009.10.01. 02:22:12

Szerintem a társadalomban a verseny az alapvető erőforrás-allokációs mechanizmus.
És ennek legoptimálisabb formája a gazdasági, piaci verseny. (szabáyozott stb.)

Ha ez nem így tűnik számunkra, mindössze azért van, mert civilizált társadalomban élünk, és sok "versenyhelyzet" csak áttételesen, erősen szimbolikus formában jelentkezik a szocializáció miatt.

(És ez a humánetológia egyik kutatási területe.)

Az egyéb koordinációs mechanizmusok ott léphetnek életbe, ahol a gazdasági verseny vagy hatékonyságvesztéssel járhat az össztársadalomra nézve (pl. tömegközlekedés), vagy pedig egyeseket
a periféria szorít.

Ami ugyancsak káros a társadalomra nézve. Valójában a szociális ellátás kifejlődése (ld. Bismarck) is elsősorban a zavargások, devianciák terjedése stb. miatt történt.
Illetve egy egyén "hasznossága" nehezen mérhető a társadalom számára, és lehet valaki a periférián, mégis alkothat olyat, ami igen fontos a társadalom számára.
Ezért a társadalomnak nem érdeke, hogy az emberek marginális helyzetbe kerüljenek.

A nem verseny jellegű mechanizmusok szerintem elsősorban erre vezethetők vissza.
(A kooperáció, specializáció az a versenyelőny biztosítását szolgálja. Azt én oda sorolnám.)

Az emocionális szempontok, etikai normák pedig csak az egyén szintjén érvényesíthetők.
Azonban nem kényszeríthetők ki, nem szankcionálhatók. stb.
A jog funkciója a társadalom működésének biztosítása.
Ha olyan elvont elveket érvényesítenénk a társadalmi működésben, mint jóság, segítőkészség stb., akkor az elvezetne egyfajta totális kontrollhoz az egyén felett hosszútávon. Szocialista erkölcs, puritanizmus stb. (ha mindezek a normák az egyén szintjéről össztársadalmi szintre kerülnének)

Az egészségügy (fenti példa) szerintem nem jó az etikai koordinációra.
Az orvosi munka megkövetel egyfajta etikus magatartást. Ez igaz.
DE
Magában az egészségügyben (Magyarországon), mint rendszerben a bürokratikus koordináció valósul meg.
Az orvosok közalkalmazottak, az állam határozza meg a bértáblát, ügyelet utáni javadalmazást stb., az állampolgár a társadalombiztosítás kasszájába fizet.
(felosztás ill. kirovás)-->bürokratikus

Ha az orvos szívességből, ingyen operálna a saját műtőjében, az lenne az etikai koordinációs mechanizmus.

Tulajdonképpen, amit mondasz annyit tesz, hogy a bürokratikus koordináció etikusabb, mint a piaci.
(!) Implicite, ez van benne.

Szerintem ez nem igaz.
Bizonyos esetekben hatékonyabb (pl. tömegközlekedés--> rossz lenne ha pl. lenne egy monopol vasútvállalat a MÁV helyett, stb,) a társadalomnak.
De etikusnak nem etikusabb. Nem köthető hozzá erkölcsi jelző.

folyt.

zeno19 2009.10.01. 02:32:47

Az rossz lenne, ha az etikai koordináció eltűnne v. perifériára szorulna.

De az egészségügyben, mint rendszerben félig már így is piaci viszonyok érvényesülnek.
Ld. hálapénz/paraszolvencia.
Szerintem szükség lenne egy fizetős (magán) egészségügyi hálózatra, annak aki azt megengedheti. Jobb minőségű szolgáltatásokkal, orvosok magasabb fizetéssel. stb.
DE a hálapénz szigorú büntetésével.
És kellene egy szociális védőháló jellegű egészségügyi rendszer, amelyet az előbbi nyereségeiből lehetne részben finanszírozni.

Stb.

Azonban vannak olyan társadalmi viszonyok, ahol a piaci koordinációs mechanizmusnak nincs helye.
Ilyen pl. az egyházak, a magánjellegű viszonyok (családon belüli kapcsolatok pl.). Stb.

És vannak olyan területek, ahol szükség van a bürokratikus beavatkozásra, állami tervezésre, szabályozásra.

Ott a piaci jell. allokációs mechanizmusok nem alkalmazhatók és nem alkalmazandók.

De sok olyan jellegű terület van, ahol ma bürokratikus koordináció érvényesül (pl. az egészségügy tipikusan ilyen), és igenis, gazdaságilag racionalizálni kellene a működésüket.

yilly 2009.10.01. 15:30:05

Azzal egyetértek, hogy az etikai alapelvek fontosak és hogy a piaci koordinációs mechanizmusok nem uralhatják el a személyes kapcsolatokat. Ezen kívül azonban sok olyan terület van, ahol szükség lenne dinamizmusra, állandó megújulásra, fejlődésre. Mindez csak akkor valósulhat meg, ha nincsen senkinek sem „bebetonozva” a pozíciója. A fix fizetés és a stabilitás nagyon fontos, de túlságosan is kényelmes és sokakat lustaságra késztet.

Az egészségügyben például – ahogy azt részletezték már előttem is –, jelenleg is van verseny, csak nem legálisan. Jót tenne a szektornak, ha a jelenleg feketén zajló hálapénz-rendszert felváltaná egy új, államilag meghatározott keretek között működő finanszírozási forma. Bár lényeges, hogy az ott dolgozónak legyen állandó fizetése, hiszen aki szolgáltatást nyújt, annak el kell ismerni a munkáját, még akkor is, ha nem ő a legjobb a szakmában. Viszont jó lenne, ha az emberek nemcsak néhány homályos információ, hanem pontos utánanézés alapján választanának kezelőorvost. Ehhez viszont az kell, hogy megbízható forrás alapján össze tudják vetni az ajánlatokat és utána amellett dönthessenek, ami számukra a legkedvezőbb – mind árban, mind színvonalban. Ha mindenkinek magának is hozzá kell járulnia az ellátás költségéhez, akkor egyrészt csak az fordul orvoshoz, akinek tényleg szüksége van rá (kivétel persze, ha túl nagy részt kell vállalni a költségekből, mert akkor még az sem…), másrészt az orvosok és a kórházak is megpróbálnak minél több és minél magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani, hogy a páciensek őket válasszák. Ez előbb-utóbb hatékonyabb munkához és egyfajta specializációhoz vezet, vagyis éppen azokhoz a dolgokhoz, amikre a magyar egészségügynek szüksége van.

Hasonló a helyzet az oktatásban is. Nem feltétlenül a tanárok közötti versenyről beszélek – bár bizonyos keretek között erre is szükség lenne –, inkább az intézmények közöttiről (elsősorban a felsőoktatásban). Aki költségtérítést fizet, az feltehetőleg racionálisabb, megalapozottabb döntést hoz, mint aki nem érzi közvetlenül, hogy az ő taníttatása pénzbe kerül – nagyon sok pénzbe. Ha már tandíjat kell valakinek fizetnie, akkor bizony a lehető legjobb intézményt választja, nemcsak az otthonától lévő távolság vagy másoktól hallott információfoszlányok alapján dönt, hanem utánanéz az adott egyetem/főiskola vagy egyéb képzőhely technikai felszereltségének, tanárainak, eredményeinek, megközelíthetőségének, vagyis mindennek, ami fontos lehet a későbbiekben (a hátrányok ugyanis sokszor csak akkor derülnek ki, amikor már megtörtént a választás). Mindez persze sok felsőoktatási intézmény tönkremeneteléhez vezetne, de felemelne olyanokat, amelyek jó szolgáltatásokat nyújtanak, csak a jelenlegi felvételi rendszer sokszor elviszi tőlük a hallgatókat. Itt például egyes vidéki főiskolákra gondolok, ahol modern laborok, teljesen új előadótermek, kiváló oktatók vannak, de az országosan meghúzott ponthatárok miatt ezeket nem tudják maximálisan kihasználni.

folyt.köv.

yilly 2009.10.01. 15:31:05

Ezen kívül a felsőoktatás (és a középszintű oktatás) tanítási szempontból is jóval hatékonyabb lenne, hiszen az intézményeknek nem kellene küzdeniük a fejkvótákért akár olyan eszközökkel is, hogy nem buktatják meg egyes tárgyakból a nagyon gyengén teljesítőket sem, nehogy megcsappanjon a tanulói létszám (ezzel inkább lejjebb téve a mércét és megfosztva a tehetségesebbeket a kibontakozás lehetőségétől). Így hosszú távon növekedne a színvonal, elsorvadnának az életképtelen intézmények, és a talpon maradás egyetlen biztos eszköze a fejlesztés lenne.

Tehát szerintem is fel kellene váltani a bürokratikus koordinációt egy racionálisabb, legalább részben piaci folyamatokon alapulóval. Emellett az azért leszögezném, hogy a verseny nem alternatívája az elhivatottságnak, hanem kiegészítője, vagyis a piaci mechanizmusokra való átállással sem szabad túlzásba esni.
süti beállítások módosítása